A kormány átalakítja a gyógyszerkasszát és a közösségi közlekedést
A kormány átalakítja a gyógyszerkasszát 2012-től, és a MÁV 300 milliárd forintos adósságát államadóssággá konvertálja, majd a közösségi közlekedés költségeit reform keretében, több lépcsőben kívánja csökkenteni 2014-ig – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányülés után.
A miniszter közölte: a jelenlegi 343 milliárd forintos gyógyszerkasszát 2012-től csökkentik, 2013-tól a megtakarítás összege 120 milliárd forint lesz, emellett a gyógyszergyárak által befizetett 12 százalékos adót 18 százalékra emelik.
Ugyancsak a Széll Kálmán Terv részeként átalakul a közösségi közlekedés. Matolcsy György elmondta: a MÁV jelenlegi 300 milliárd forintos adósságát államadóssággá alakítják át, és a tervek szerint a közlekedés reformja keretében ezt az adósságot jövőre 45 milliárd forinttal, a következő két évben pedig 60-60 milliárd forinttal mérséklik.
Jövőre 3,5 százalékos, majd 3-4 százalékos, illetve alternatív 4-6 százalékos gazdasági növekedéssel készül a benyújtandó új konvergenciaprogram, s mindkét esetben Magyarország tartja a strukturális deficit csökkentő pályát – mondta Matolcsy György. Ebben az évben az államháztartási mérleg 2 százalékos többlettel zár, jövőre 2,5 százalék, majd 2,2 százalék lesz a hiány – rögzítette a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György elmondta azt is, hogy az infláció tekintetében a kormány osztja a jegybank előrejelzését, azaz a jövő év végére csökkenhet az infláció 3 százalékra.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után

Jó lesz figyelni: most robban a lakásbiztosítási kampány
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





