A fővárosban 7 évet kell dolgozni egy lakásért
Budapesten kell a legtöbbet dolgoznunk egy négyzetméternyi lakásért: mintegy másfél hónapot. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban – miközben mind a lakások, mind a keresetek tipikusan magasabbak, mint az ország többi részén – a lakások ára nagyobb eltérést mutat más nagyvárosokhoz képest, mint a keresetek eltérése – írja az Index.
Budapesten 2010-ben 255 ezer forint körüli átlagos négyzetméterár érvényesült, míg a havi átlagos nettó kereset 165 ezer forint körüli volt. Ezzel szemben Miskolcon például az átlagos fajlagos ár és a havi kereset szinte megegyezett egymással: előbbi 130 ezer forint körüli, utóbbi 134 ezer forint körülire becsülhető.
A fenti adatokból az is kiszámítható, hogy mennyibe kerül – ledolgozott hónapokban mérve – egy átlagos méretű lakás. Egy 60 négyzetméteres lakást tekintve például látjuk, hogy míg Budapesten 92,4 hónapot, azaz több mint 7 és fél évet kell dolgozni (más célra egyáltalán nem költve), addig ez Győrben alig több mint 6 év, Szolnokon vagy Miskolcon pedig 5 év, vagy annál is kevesebb.
Nem is baj, ha még nem volt lakásod
Támogatott hitel igénybevétele esetén akár 6 százalék – kedvezményes – induló kamattal is kapható lakáshitel. Az FHB szerint az árfolyamkockázattól mentes forinthitelek alig rosszabbak rosszabbak a régi – már betiltott – devizahiteleknél. Az összképet tovább javítja a sok támogatás.A teljes cikk az eredeti oldalon!

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





