500 munkahelyet teremt Európában a Scania
A Scania 500 új munkavállaló felvételét kezdte meg európai gyártóegységeibe, az új alkalmazottak a 2010 utolsó negyedévére tervezett magasabb termékmennyiség gyártásában vesznek részt – közölte a Scania Hungária Kft. kedden az MTI-vel.
A munkahely-bővítés csak a gyártóegységeket érinti, így Magyarországot – ahol csupán értékesítési és szervizelési pontokkal rendelkezik a cég – nem.
A világ egyik vezető nehéztehergépkocsi-, autóbusz-, hajómotor- és ipari állómotorgyártója az Európán kívüli piacokon tapasztalható megnövekedett kereslet hatására tervezi megemelni termelését. Az európai piacon is megfigyelhető ugyan a kereslet növekedése, de a korábbi számadatokkal összehasonlítva, összességében még mindig alacsonynak mondható – olvasható a közleményben.
A német Volkswagen AG többségi tulajdonában lévő svéd vállalat az 500 új munkahely nagyjából felét Svédországban létesíti.
A Scania 32 ezer alkalmazottal mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, míg a termelés Európában és Dél-Amerikában folyik. A vállalat értékesítési árbevétele tavaly elérte a 62 milliárd svéd koronát, míg nettó nyeresége 1,1 milliárd svéd koronát tett ki.
A második negyedévben a Scania adózott eredménye 2,37 milliárd svéd koronára (251 millió euró) emelkedett a tavalyi második negyedévi 150 millió koronás (16 millió euró) veszteségről. Értékesítési árbevétele 43 százalékkal 20,6 milliárd koronára (2,18 milliárd euró) emelkedett 14,43 milliárd koronáról (1,53 milliárd euró), üzleti eredménye pedig 3,5 milliárd koronára (371 millió euró) 17 millióról (1,8 millió euró).

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Rákapcsol a kormány az Otthon Startra – újabb ezres nagyságrendű lakásfejlesztések kapnak zöld utat Budapesten

Elszakadt a cérna Spanyolországban – 64 millió euróra büntették az Airbnb-t

OtthonTérkép mobilapp – Ne maradj le az árcsökkenésekről az ünnepek alatt sem!

A Kúria kimondta: érvénytelen a devizahitel – mégis tovább hajtják be a pénzt a családon
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Retail

Új korszak kezdődik a Media Marktnál, így alakul át a népszerű bolthálózat
A jövőben több szolgáltatás bevezetését tervezi a cég.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





