140 üzletes új pláza nyílt Bécs mellett
Új bevásárlóközpont nyílt Bécs mellett 200 millió eurós beruházással.
A G3 Shopping Resort bevásárlóközpont az osztrák főváros északi agglomerációjában, Gerasdorfnál létesült. Az összesen 190 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény 200 millió eurós beruházásból épült meg, és csütörtökön fogadta az első vásárlókat.
A tulajdonos és projektfejlesztő az UniCredit csoport osztrák tagja, a Bank Austria érdekeltségébe tartozó BAI ingatlanfejlesztő. A G3-ban 58 ezer négyzetméteren 140 üzlethelységet alakítottak ki, ebből a nyitásig 97 százalékot adtak bérbe a cég közlése szerint. A beruházók reményei szerint ezerhatszáz állás létesül a G3-ban. Középtávon 200 millió euró éves bevétellel és napi 18-20 ezer vásárlóval számolnak.
Szakértők rámutatnak, hogy jelenleg is nagy a verseny a piacon: Bécsben és környékén a G3 a harmincadik bevásárlóközpont, ezek összesen 700 ezer négyzetmétert tesznek ki.
A G3 a legnagyobb olyan bevásárlóközpont az országban, amely egyetlen épületből áll, míg az üzlethelységek összes alapterületét tekintve az ötödik legnagyobb. Az üzletek területe alapján a vösendorfi Shopping City Süd (SCS) vezet 130 ezer négyzetméterrel, a második a bécsi Donauzentrum 82 ezer négyzetméterrel.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után

Jó lesz figyelni: most robban a lakásbiztosítási kampány
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





