1300 adócsalót leplezett le a NAV
Novemberig 1300 személyt jelentett fel adócsalás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetők összesen 43 milliárd forinttal akarták megrövidíteni a közkasszát. Átlagosan 33 millió, összesen 43 milliárd forinttal akarta megkárosítani az államot az az 1322 személy, aki ellen október végéig büntetőeljárást kezdeményezett a NAV – írja a Magyar Nemzet.
A pénzt az adóhatóságtól kapott információk szerint főképp áfacsalók tették volna zsebre: a NAV több mint ezer személy ellen tett feljelentést, az érintettek a gyanú szerint 40 milliárd forint áfát nem utaltak át az adóhatóságnak. Az idén eddig csaknem száz személy bukott le szja-csalás miatt, az érintettek több mint 1,8 milliárd forintot igyekeztek megszerezni úgy, hogy a megengedettnél több adókedvezményt vettek igénybe vagy jogellenesen igényeltek vissza nagy összegeket. A társasági adóval kapcsolatosan október végéig 34 személyt ért visszaélésen a hatóság, az elcsalt adó nagysága megközelítette a 700 millió forintot. A társadalombiztosítási járulék befizetését 89 személy szerette volna törvénysértő módon megkerülni, egy-egy elkövető átlagosan 5 millió forint járulékot nem utalt át az államkincstárnak, így mintegy félmilliárd forinttal rövidítették volna meg az államkincstárat. Jövedéki visszaélés miatt 85 esetben indított büntetőeljárást a NAV október végéig, a bűncselekmények elkövetői 120 millió forintnyi közteher megfizetése alól akartak kibújni.

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





