Miniszterek fóruma a RelEast Expón
A világ és Európa ingatlanpiaci mozgásait, fejlődését és bővülését jelzi, hogy kiemelkedő a szakmai és befektetői érdeklődés az őszi, budapesti RealEast Expo szakkiállítás és nemzetközi konferencia iránt. A magyar ingatlanszakma összefogásának eredményeképpen az eseményre szeptember 27-én és 28-án a Syma Sport- és Rendezvényközpontban kerül sor. A kiállításon adják át a FIABCI nívódíját a legkiválóbbaknak.
Az egyedülálló rendezvény jelentőségét mutatja az is, hogy védnökséget vállalt felette Göncz Kinga, a Magyar Köztársaság külügyminisztere.
Úgy tűnik, a RealEast Expo alkalmával számos „leg” is megdől, hiszen még soha ennyi nemzetközi ingatlanos szervezet nem vett részt magyarországi konferencián és rendezvényen. Az országból több tucat önkormányzat, száznál is több magyar cég jelezte részvételét a nemzetközi találkozón. A határokon túlról pedig nem csak számtalan ingatlanos cég és befektető jönne Budapestre, hanem városok, országok önállóan is be kívánják mutatni ingatlanfejlesztéseiket és az ezekkel kapcsolatos kínálataikat, befektetési lehetőségeiket.
A RealEast Expót ugyancsak figyelemre méltó események kísérik, így a résztvevők közül többen repülővel látogatnak Gyulára, ahol a város helyben is bemutatja terveit, lehetőségeit és befektetői kínálatát. A kiállítás alkalmával sor kerül az egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanos szervezet, a FIABCI nívódíjának átadására a legkiemelkedőbbnek ítélt magyarországi ingatlanfejlesztéseknek. S ami ugyancsak egyedülálló Magyarországon: a RealEast Expo keretében európai országok építésüggyel foglalkozó miniszterei ülnek asztalhoz, hogy e különleges fórumon vitassák meg és egyeztessék a harmadik évezredi ingatlanpiaccal, fejlesztéssel és befektetéssel kapcsolatos elképzeléseiket.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Felújított családi ház a Tisza-tó és Szolnok közt félúton

Megjött a végleges Otthon Start szabályzat! Megdöbbentő részletek derültek ki éjjel!

Véget vetnének a kóklerek uralmának? Drasztikus javaslat az Otthon Start védelmére

Egyedülálló fejlesztőközpont kiadó a XVIII. kerületben – ideális választás gyermekekkel foglalkozó intézmények számára
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
