FIABCI Budapesti Napok
A Nemzetközi Ingatlan szövetség ( FIABCI) Magyar Tagozatának meghívása alapján 2011 március 18 és 20. között három fontos esemény lesz Budapesten.
A rendezvénysorozat programja:
Március 18. FIABCI Európai Elnökeinek találkozója
Március 19. FIABCI Elnökségének ülése
Március 20. FIABCI Prix d`Excellence pályázat zsűrijének döntéshozó ülése
A FIABCI Európai Elnökeinek találkozóját évente egy alkalommal azzal a céllal rendezik meg, hogy az ingatlan-szakma európai specifikus problémáit megtárgyalják és a tagországok szakemberei közötti üzleti kapcsolatokat bővítsék.
A budapesti találkozón az eddigi jelentkezések alapján 24 Elnök vagy Elnökhelyettes vesz részt.
A FIABCI Elnökségének ülését 16 elnökségi tag részvételével tartják meg.
A Prix d`Excellence Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot 1992 óta évente hirdeti meg a FIABCI.. Az esemény média partnere a Wall Street Journal.
Az eddig lebonyolított 19 pályázaton 33 ország ingatlanfejlesztőit díjazta a nemzetközi zsűri.
A 11 tagú zsűri a 22 ország 52 nagytekintélyű szakemberének értékelése alapján Budapesten hozza meg a végleges döntést.
A díjátadásra 2011 május 20.-án a FIABCI Ciprus szigetén Paphosban megrendezendő 62. Kongresszusa alakalmával kerül sor.
A nemzetközi pályzaton a XI. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat díjazottai közül a Corvin sétány, a Dunaújvárosi Főiskola, a Bécsi Korner és az Eiffel irodaház indult. Hogy milyen sikert érnek el a magyar indulók arról a díjátadás után tudunk hírt adni.
A FIABCI háromnapos rendezvénysorozatára 21 országból érkeznek a résztvevők.
Az idei a FIABCI 2000.-ben rendezett Európai Kongresszusa óta a legrangosabb esemény, amelynek a FIABCI Magyar Tagozatának kezdeményezésére Budapest ad otthont.
Budapest 2011-03-04
Gönczi László
Elnök
FIABCI Magyar Tagozat

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Városi panoráma és óriás terasz a XIII. kerületben – azonnal költözhető, teljesen berendezett lakás a Mohács utcában

Brutális lakásboom indulhat: újabb 7 óriásprojekt kapott zöld utat az Otthon Start miatt

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





