Hitelelengedést tenne lehetővé a jegybank
Több javaslatot is felvet a jegybank cikksorozatának harmadik része az árfolyamgát vonzóbbá tételére, ezek egyike a törlesztőrészletek teljes forintosítása 180 forintos frankárfolyamon, ami az MNB számításai szerint a mostani árfolyammal számolva a jövőben évi 30-40 milliárd forint körüli költséget jelentene.
A Magyar Nemzeti Bank a devizahitelezésről indított cikksorozatának harmadik, hétfőn közzétett részében a két szerző, Balog Ádám jegybanki alelnök és Nagy Márton ügyvezető igazgató emlékeztet rá, hogy az árfolyamgátban a 180 forint feletti törlesztőrészletből a kamat és a kezelési költség megfizetését átvállalják a bankok és az állam. A jegybanki felvetés ezt egészítené ki a törlesztőrészlet 180 forint feletti tőkerészének átvállalásával.
Az árfolyamgát vonzóbbá tételének lehetőségei között említik még a szerzők az ötéves, könnyített időszak meghosszabbítását, akár a futamidő végéig, illetve a törlesztőrészletben a 180 forintos svájci frank árfolyam feletti tőkerész – nem teljes, csak – egy részének elengedését.
A szerzők megjegyzik, hogy “értelemszerűen minél nagyobb lenne a tőkerészben az elengedés mértéke, annál kisebb lenne a gyűjtőszámlán felhalmozódó hitel és ezáltal a törlesztőrészlet is, ami az új hiteltől ódzkodó ügyfelek számára is vonzóvá teheti a programot”. Emellett ha a törlesztőrészleten belül a kamathoz hasonlóan a tőkében is elengedésre kerülne a 180 forintos svájci frank feletti teljes rész, akkor mindez a devizaalapú jelzáloghitelek tölresztőrészleteinek forintosítását jelentené.
A jegybank alelnöke és ügyvezető igazgatója ugyanakkor felhívja arra a figyelmet, hogy ez nem egy egyszeri, azonnali devizahitel-átváltást jelentene, hanem a fennálló tartozás fokozatos, de teljes mértékű forintosítása, az adósság árfolyamkockázatának teljes megszűntetését. Ez az opció a jelenlegi helyzethez képest a devizahiteladósok mindegyikének árfolyamgátba való belépésével párhuzamban mindez a mostani árfolyamon számolva a jövőben évi 30-40 milliárd forint körüli költségterhet jelentene, áll a cikkben.
Vár a magas élet: a te álomlakásod melyik lenne?
Iroda
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Üres irodák új szerepben – Itt a válasz a lakhatási válság és a home office terjedésének problémájára?
Találja meg álmai irodáját ott, ahol a korszerűség és a megfizethetőség kéz a kézben járnak! Most extra kedvezményekkel!
Nagy raktárat keres, vagy rugalmasan bérelne irodát? Remek ajánlatunk van kiváló lokációban!
Raktár
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Logisztikai megoldások nem csak óriásoknak: az APCT Condo a kisebb cégeket is várja
Hajók, háborúk és milliárdok: Az Adriai-tenger új aranykora vagy végveszélyben lévő kikötők?
Már a 10%-ot közelíti az üresedési ráta az ipari- logisztikai ingatlanok piacán!
Otthon
Miért várnak az eladók? Fellendülés jön az ingatlanpiacon, de a vevők nehéz helyzetben vannak
Fedezd fel a 7 titkos tippet, amivel az ingatlanod villámgyorsan eladható!
Ezt nézd! Ezeket az otthonokat most mind kedvezményesen vásárolhatod meg!
Budapesten vennél lakást az új kedvezményes hitellel? Mutatjuk, miket találhatsz
Dizájn
Miért nem szabad tükröt tenni a hálóba? Nincs jó hatása a feng shui szerint
A fürdőszoba legpiszkosabb részei a profi takarítók szerint – A legtöbben mégsem takarítják
Mi az a haláltakarítás? A svédek rendrakási módszere egyre nagyobb népszerűségnek örvend
Ide rakd a tapétát, hogy extravagáns, mégis letisztult maradjon a lakás – Könnyen felrakható opciók festés helyett
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Boldogabbak a gyalog munkába járók! Te tudod, miért?
HATALMAS FORDULAT! Fiataloknak szóló lakhatási támogatást vezet be a kormány – Ekkora összegre számíthatsz!
Mit szólnál, ha azonnal megtudnád, hogy egy ingatlan árát csökkentették?
Tiltással a turisták és házigazdák ellen? Az Airbnb kemény üzenetet küldött Nagy Mártonnak
Retail
Ez az öt dolog határozza meg a világot
A vezérigazgató kimondta: kristálytisztán látszik, hogy az AI a gazdag országok játszótere.