Egy luxus lombház, ami nem is igazán lombház, de azért igazán lenyűgöző!
Tulajdonosa lombháznak nevezi ezt a Dél-Afrikában, Fokvárosban található luxus faházat, amely igazából nem is lombház, hiszen nem egy fa koronájára épült. De attól még cölöpökön áll, és a fák lombjai között elég magasan ahhoz, hogy egy igazi lombház panorámáját nyújtsa. Lépjünk beljebb!

A házat voltaképpen négy egymást érintő henger alkotja, melyeknek központi tengelyében egy négyzet jön létre, különleges formájának és hatalmas ablakainak köszönhetően pedig páratlan panorámát nyújt a környező vidékre – tudhatjuk meg a Freshome.com cikkéből.

A nyugati vörös cédrusból épült ház épphogy csak érintkezik a földdel, és bejárata egy felfüggesztett rámpán keresztül közelíthető meg, ami fából, és a nemrég kifejlesztett Corten acélból készült, ami a hagyományos acélnál lényegesen erősebb, de sokkal könnyebb.

Az épület faszerkezetének és a hatalmas ablakok súlyának megtartására szintén koránt acél tartószerkezetet alkalmaztak. Az építő anyagokat pedig direkt nem kezelték, hogy az idő múlásával elszíneződjenek, patinásabbá váljanak. S bár a cikkből nem derül ki, de feltételezzük, hogy a faanyag azért megkapta azt a minimális felületkezelést, ami tartósságát biztosítja.

A luxus ház egyébként három szintes, alsó szintjén a nappali és étkező, második szintjén a hálószoba található, legfelső emeletén pedig egy tetőterasz került kialakításra, mindegyik csodás panorámával.

Ha luxus lombházak nem is, de szép faházak nálunk is vannak.
Mint például ez erdélyi stílusú faház Balassagyarmaton,

Még több képért kattintson a fotóra!
vagy ez a borovi fenyőből épült ház Mátraszentimrén.

Még több képért kattintson a fotóra!
Tovább a teljes cikkre
Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





