Új bérlakás havi harminckétezerért
Legalább évi ötvenezer új bérlakás építését szorgalmazza a Társaság a Lakásépítésért Egyesület. Véleményük szerint támogatni kellene a bérlakáspiacot az optimális díjak elérése érdekében.
A 14 építőanyag-gyártó és -forgalmazó céget és 5 szervezetet összefogó, 1996 óta működő csoport az ötvenezres, megcélzott új állományon belül, tízezer minőségi bérlakás megépítését javasolja – számol be a Napi Gazdaság.
A társaság ehhez olyan, Magyarországon újnak számító megoldás bevezetését látja célszerűnek, amelyben a középrétegeknek közhasznú szervezetek építenének bérlakásokat.
Egy tanulmányuk szerint ebben a rendszerben egy új építésű, 65 négyzetméteres lakás bérleti díja – rezsi nélkül – 32 ezer forint lenne havonta, ami a modellbeli család 160 ezres nettó jövedelmének 20 százalékát jelenti. Ez persze állami támogatást, garanciavállalást és önkormányzati szerepvállalást is feltételez.
A cél az lenne, hogy megváltozzon a jelenlegi helyzet, amikor egy ugyanolyan új lakás lakbére és a rá felvett hitel havi törlesztőrészlet alig különbözik. A társaság szakértői szerint akkor lenne életképes ez a fajta bérlakáspiac, ha a bérleti díj a törlesztőrészlet egyharmada lenne. Ezeket a bérlakásokat nem nonprofit, hanem korlátozott nyereségrátával működő társaságok építenék fel.
Ausztriában az 1991-2002-es évek átlagában az ilyen szervezetek építették fel az új lakások 28 százalékát. Ott e társaságok jellemzően pártok, karitatív szervezetek, szakszervezetek tulajdonában vannak, de pénzügyi befektetőként bankok, biztosítók is részt vesznek bennük.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





