Engel-Heitman csoport – jövőre adják át az első lakásokat Győrött
Új városnegyedet épít
Győrött, a Rába Gyár belvároshoz közel eső egykori telephelyén az
izraeli Engel és az amerikai Heitman csoport. Az első épületet a
jövő ősszel adják át – mondta Avigdor Rosembaum, az Engel területi
igazgatója kedden az új városrész jelképes alapkőletételi ünnepségén.
Az első 82 lakásos épület – az Amarillis-kert fantázianevet
viseli – lakásainak közel 85 százalékát már értékesítették, s
megkezdődött a második, illetve a harmadik épület lakásainak eladása
is.
A Városrét elnevezésű negyedben a lakásokon kívül kereskedelmi
és középületek, egyebek között óvoda, iskola épül, s a befektetők az
úthálózat kialakítására is jelentős összegeket költenek. A beruházó
a Mosoni-Duna menti, közel 600 ezer négyzetméteres terület felén
zöld felületeket szándékozik kialakítani.
A teljes projekt mintegy 5.700 lakással számol. A konkrét
építési ütemezést a piaci igények határozzák meg.
Borkai Zsolt polgármester az eseményen ígéretet tett arra, hogy
a város minden tőle telhetőt megtesz, hogy a projekt eredményes
legyen, és a tervasztalon megfogalmazott kivitelben valósuljon meg.
Szabó József, a Rába fejlesztési és vagyongazdálkodási
igazgatója úgy vélekedett: a nagy értékű befektetés az európai
felzárkózás lehetőségét hordozza magában Győr számára és hozzájárul
a városlakók életminőségének javításához.
Az Izraelben évek óta piacvezető ingatlanfejlesztő Engel-csoport
hat éve van jelen Magyarországon. Budapesten egyebek között a
Juharliget és a Csillagkert lakóparkot építette. Az Engelnek
jelenleg Európa számos országában, köztük Csehországban,
Lengyelországban, Bulgáriában és Németországban folyik
nagyberuházása.
A chicagói székhelyű Heitman-csoport az elmúlt 10 évben 17 ezer
lakás építésében vett részt, a beruházások értéke meghaladja a 2,4
milliárd dollárt. A cég vezetői korábban bejelentették, hogy
egymilliárd eurót fektetnek európai logisztikai központok
fejlesztésébe. A befektetésekkel kapcsolatban bíznak abban, hogy az
Európai Unió bővítésével újabb piaci lehetőségek nyílnak meg a
logisztika területén.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást

Riasztó adat: megugrott a lakáskárok száma Magyarországon – egyetlen hónap alatt történt az éves károk harmada

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





