Együttműködésre hívtak a nemzetközi Duna-konferencián
A Studio Metropoliatana Városfejlesztő Műhely negyedik alkalommal rendezte meg az Éves DunaLog konferenciát. A nemzetközi és hazai szakemberek részvételével zajló konferencia és az azt követő Duna Műhely struktúra-tervező workshop legfőbb konklúziója, hogy a sikerek eléréséhez szoros és stratégiai alapokon nyugvó együttműködésre van szükség.
A IV. Éves DunaLog Kongresszust a Studio Metropolitana azzal a céllal rendezte meg, hogy elősegítse a Duna Régió szereplői közti együttműködést és közös erővel ragadják meg a Duna kínálta lehetőségeket. A nemzetközi és hazai szakemberek részvételével zajló konferencián a kooperáció és a konszenzuskeresés fontosságát hangsúlyozták az előadók. A Duna Műhely struktúratervező workshop ennek jegyében a szakemberek közti együttműködésre és szakmai dialógusra helyezte a hangsúlyt.
Olivier Baudelet, az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságának tagja kiemelte, hogy “a Duna Régió sikere az Európai Unió sikere is lenne egyben. Az EU ugyan nem adhat közvetlen támogatást a Duna Stratégiára, azonban a Duna Régió tagállamai összesen mintegy 100 milliárd euró támogatásra jogosultak a 2007-2013-as periódusban”. Baudelet hangsúlyozta, hogy “a Duna Stratégiának az emberek számára kézzel fogható eredménnyel is kell járnia, akár a vízminőségről, akár olcsóbb energiáról, akár kereskedelmi együttműködésről legyen szó”.
“A Duna Programiroda nemzeti és nemzetközi partnerhálózatok kiépítésével és koordinálásával teremti meg a lehetőséget a Duna Régió tagjai közötti hatékony együttműködésre” – mondta el Bitskey Kata a Duna Programiroda vezetője. Hozzátette, hogy “a sikeres kooperáció záloga a nyílt dialógus, ahol minden érintett kifejtheti az általa szükségesnek tartott fejlesztési irányokat, továbbá az adott régión belüli kapcsolatot, a közös identitást teremti meg”.
A IV. DunaLog Kongresszus és Partnertalálkozó a Studio Metropolitana által megrendezett Futurbia Városfejlesztő Hetek programsorozatának nyitórendezvénye (www.futurbia.hu).

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





