Átadták a Corvin Sétány második ütemét
Átadták a józsefvárosi Corvin Sétány ingatlanfejlesztés második ütemét kedden, az új szakasz a Nagytemplom utca és a Leonardo Da Vinci utca közötti területeket köti össze.
Az átadó ünnepségen Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a Józsefváros polgármestere a kerület megújulásának zászlóshajójaként jelölte meg az ingatlanfejlesztést, s kiemelte, hogy a politikai kurzusokon átívelő projekt rengeteg embernek teremt otthont, színvonalas környezetet, munkahelyet és számos beruházást vonz a kerületbe.
A polgármester köszönetet mondott a beruházónak a 150 millió forint értékű közérdekű felajánlásért, amelyből a közterület újabb része újult meg. Kocsis Máté úgy vélte: a Corvin Sétány erősíti a városrész megítélését, gazdasági vonzerejét, ingatlanárait, s jelentős lépés volt a “40 éves megítélési átokkal” szemben folytatott küzdelemben. Szólt arról is, hogy az önkormányzat a jövőben is elkötelezett marad a város rehabilitációja iránt.
Futó Péter, a Futureal Csoport elnöke felidézte, hogy a helyszínen korábban egy-, legfeljebb kétemeletes házak álltak, ahol a folyosó végén volt a WC és a lakások átlagmérete 23 négyzetméter volt. A helyi önkormányzat által kidolgozott rehabilitációs tervet méltatva sikeresnek nevezte a 22 hektáros terület egységes megújítását. Szavai szerint hét év alatt 280 ezer négyzetméteren építkeztek, ezzel párhuzamosan pedig a tágabb környéken is homlokzat-felújítások, közműcserék voltak, utak újultak meg.
Futó Péter kifejtette: a megépült 34 ezer négyzetméteres pláza napi 20 ezer látogató fogad, a meglévő 44 ezer négyzetméternyi irodaterület pedig hatezerrel bővül. Jelezte: az 1200 lakásban mintegy 3000-ren élnek, kulturális és sportfunkciók települtek a környékre és rövidesen megjelenik a kutatásfejlesztés is.
Görög Áron Konstantin értékesítési és marketing igazgató arról számolt be, hogy közel ezer értékesített lakás 20 százalékát külföldiek vásárolták meg, az év végén kezdődő következő ütemben pedig újabb 227 lakást építenek. Ezeket várhatóan 2015. harmadik negyedévében adják át és azon a területen lesz a legnagyobb zöldfelület a sétányon.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen

Hideg tél, forró számlák: milliárdokkal drágább lett a januári rezsistop, mint tervezték
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





