A következő meccs: Mol kontra INA
A horvát társaság már a menedzsmentjogok megszerzését is felülvizsgálná
Az utóbbi időben meggyűlt a Mol vezetésének baja horvátországi koronaékszere, az Ina szénhidrogén-ipari csoport kapcsán a horvát hatóságokkal. A feszültség azzal kezdődött, hogy a magyar társaság 2009 februárjában 25 százalékról 47,16-ra növelte részesedését az Inában, s hozzá megszerezte annak irányítási jogait.
Az igazi bajok azonban tavaly decemberben kezdődtek. A Mol ajánlatot tett további Ina-részvények felvásárlására, de szándékát nem jelentette be előre. Lépését a horvát pénzügyi felügyelet (HANFA) kezdetben az ügyfeleket megtévesztő kommunikációnak mondta, megvádolta a magyar társaságot, hogy közvetítőkön keresztül akar többséget szerezni az Inában. Utóbb a horvát társaság felügyelőbizottsági elnöke, Davor Stern már a menedzsmentjogok megszerzésének felülvizsgálatát is szükségesnek tartotta. Hétfőn pedig a HANFA büntetőeljárást kezdeményezett az ügyben.
Pedig a Mol első öt horvátországi éve sikeres volt. A 2009. februári megállapodás indoklásában a horvát állam (ám az előző kormány) éppen azért engedte át a menedzsmentjogokat a kisebbségi tulajdonos Molnak, mert Damir Polancec akkori horvát miniszterelnök-helyettes szerint jók voltak a tapasztalatok az ötéves Ina–Mol partnerséggel kapcsolatban.
A részvényesi megállapodás módosításai után a Mol öt főt küldött az Ina kilenctagú felügyelőbizottságába, és ellenőrző befolyást kapott az ügyvezető testületben.
Az Inában kisebbségben lévő horvát kormány – stratégiai és nemzeti ellátásbiztonsági okokból – vétójogot kapott. A Mol vállalta, hogy további öt évig nem adja el Inát. Ez két évre csökken, ha ez idő alatt nem lesz részvénycsere. A tilalom lejárta után a horvát kormánynak elővásárlási joga lesz az Ina-részvényekre, de akkor is, ha a Mol feletti irányítás nem támogatott módon változik meg.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





