2,5 milliárdos fejlesztés a székesfehérvári ipari parkban
Több székesfehérvári kis cég csaknem 2,5 milliárd forint értékű fejlesztésbe kezdett az Alba Ipari Zóna bővítése érdekében. Tervük megvalósítására pályázatokon 1,1 milliárd forint támogatást nyertek, amit saját erőforrásukból kiegészítenek
A székesfehérvári ipari park − amelynek az Aranybulla Mezőgazdasági Zrt., a székesfehérvári önkormányzat és a székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a tulajdonosa − kialakítása 1993-ban kezdődött, és bár azóta három alkalommal is növelték a területét, mára túlnőtte a kereteit – írja a Napi Gazdaság Online. A tervezett beruházás a bővítést szolgálná.
A fejlesztésbe kezdett cégek − például a Soyer, a Giga 2003, a Regál, az Elme, az SCA Packaging, a TAC (Litze) és az Isoflex Kft. − többsége exportra állít elő magas hozzáadott értéket képviselő termékeket és a gazdasági válság ellenére is képes termelése növelésére. Terveik szerint az ipari zóna bővítésével több mint 300 új munkahelyet hoznak létre.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





