Eastlog 2009

Idén 12. alkalommal került megrendezésre Prágában a Közép – európai logisztikai konferencia és kiállítás az EASTLOG 2009. A Selye János Egyetem ötöd éves végzős közgazdász hallgatójaként nagy megtiszteltetéssel fogadtam Dr. Doór Zoltán a Magyar Logisztikai Egyesület elnökétől kapott meghívást az EASTLOG 2009–en való részvételre.

Diákként hatalmas lehetőséget jelentett számomra, hogy az elnökúr kíséretében ismerhettem meg a logisztikai iparág működésének menetét, technológiai felszereltségét, az aktuális újításokat, továbbá az iparág fejlődésének irányát. A világgazdasági válság hatásai természetesen a logisztikai piacon is érezhető hatásokat produkáltak, ám ameddig az egyének termékek fogyasztását preferálják, addig az iparág jövője biztosított. Ezért a logisztikai szakmát érintő szükséges változtatások, főként a szállítási idő rövidülését, a kézbesítés biztonságának fokozott felügyelését és a költségek enyhítését szorgalmazzák. Az EASTLOG kiállítás 2009. május 27-29–ig tartott Prága egyik elegáns 4 csillagos szállodájában.

A rendezvény ideje alatt lehetőségem nyílt megismerkedni a logisztikában résztvevő cégekkel és azok vezetőivel. A rendezvényen részt vettek a logisztikai termékek gyártásával, forgalmazásával, szervizelésével és használatuk oktatásával foglalkozó cégek mellett a logisztikai központok vezetői is. Érdekes volt hallani mindkét fél álláspontját az aktuális gazdasági helyzetről és megfigyelni reakcióik sokrétűségét. Az első nap estéjén kötetlen beszélgetések létrehozására került sor a Logisztikai Business Mixer keretein belül, mely színvonalas és sokrétű programjainak segítségével emelte a rendezvény színvonalát.

Másnap a regionális nap keretén belül a Magyar Logisztikai Egyesület szeminárium formájában lehetőséget kapott előadások megtartására, melyek végén kérdések feltevésével mélyebb információkat lehetett megtudni. Megfigyelhető volt, hogy amennyiben üzleti szintű érdeklődést váltott ki az előadás, nem egy esetben további tárgyalások kitűzésében egyeztek meg a résztevő személyek. Örömünkre szolgált, hogy a 20 fős magyar delegáció mellett több szlovák, cseh, és holland kolléga mutatott érdeklődést a szekciónk iránt. Ez talán annak is köszönhető, hogy tudomásom szerint az egyesület időben tájékoztatta a szervezőket a tervezett programról és a prominens előadók személyéről.

A központi rendezvény fő szponzora a Toyota fejlesztői csapata volt, mely bemutatta a legújabb fejlesztését, egy személyi vezérlést nélkülöző anyagmozgatásra alkalmas berendezést. Működés közben a helyszínen figyelhettük meg a berendezést, mindemellett meghívásuknak köszönhetően a Toyota logisztikai központjában a már bevezetésre került berendezések és eszközök hasznosságát személyesen működés közben is megtapasztalhattuk. A kongresszus ideje alatt a sokrétű technológiai újítások között megismerhettem pl. az RFID technológiában rejlő lehetőségeket, melyek bevezetésére a közeljövőben kerül sor.

A rendezvény befejeztével a Magyar Logisztikai Egyesület tagjai társaságában lehetőségem nyílt megismerni Prágát és a cseh kultúrát. Rövid, ám érdekes körültekintést tettünk Prága történelmi központjában, mely során megtekintettük a Vencel teret, a nevezetes, az óvárosi téren, a prágai városháza oldalán található óraművet, az Orlojt, a Károly-hidat és a prágai várat is. Ezt követően egy finom vacsora elfogyasztása mellett kiértékelésre került a rendezvényen eltöltött idő hasznossága.

Ezúton szeretném megköszönni Dr. Doór Zoltán elnökúrnak és a Magyar Logisztikai Egyesület minden tagjának, hogy Velük együtt részt vehettem ezen a nemzetközi rendezvényen, mellyel úgy érzem, mint végzős hallgató, szakmailag mindenképp gyarapodott a tudásom.