Aranyhalak várják haza Csányi Sándort a Malomdomb Lakókertben
A kert otthonunkba hozza a természetet – szokták mondani, ezt vallja Csányi Sándor színész is, akinek a kertészkedésből is sikerült kihoznia a maximumot. A színész sok munka árán valósította meg régi álmát: tavacska, aranyhalak és naponta visszatérő madarak várják, amikor kilép a XVI. kerületi Malomdomb Lakókertben található nappalijából.
“Kertem mindössze 70 négyzetméteres, tehát füves
focipályát nem tervezhettem. Így ahelyett, hogy a befüvesítéssel, nyírással,
locsolással bajlódnék úgy döntöttem, legyen inkább egy kicsit zsúfoltabb,
izgalmasabb a tájkép.” A színész ezért kis tavat ásott, szökőkutat helyezett
üzembe, majd a vizes területet náddal, fákkal kerítette be.
“Nem tartom magam a feng shui követőjének, de mégis
jó az, ha minden elemből van az ember körül. Szeretem a víz látványát” – mondja
a színész.
A malomdombi gyerekek nagy örömére még aranyhalak is
élnek a kis tóban. „Gyakori, hogy a gyerekek átjönnek etetni. “Ha ez így megy
tovább, akkorára nő a 30 aranyhal, hogy hamarosan kinövik a tavat” – meséli
Sándor.
“Szép időben elég csak kiülnöm a kertbe, s igazán
kikapcsol a nyugalom, amit ez a kis darabka kert tud nyújtani” – tette hozzá a
Rokonok, az SOS szerelem és a Csak szex és más semmi sztárja.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Sokkoló számok: Ennyit keresnek valójában az Otthon Start hitelre ácsingózók – tényleg vissza tudják majd fizetni az 50 milliót?!

Felújított családi ház a Tisza-tó és Szolnok közt félúton
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
