Több ezer lakás felépülése kérdéses az áfa-döntés nélkül
Az elmúlt évben 14 389 új lakás épült, 4395-tel, 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és
Az elmúlt évben 14 389 új lakás épült, 4395-tel, 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és
A lakásépítési volumen zuhanásszerű visszaesését jósolja 2020-ra a most megjelent független Építési Piaci Prognózis. Az összefoglaló szerint a jelenlegi konjunktúra
Az elmúlt években jelentősen növekedett a korábbiakhoz képest a lakásvásárlók számára elérhető támogatások összege az új CSOK-nak köszönhetően. Elsőként 2015.
2017 októberében a legnagyobb újlakás-fejlesztő cégek bevonásával készített felmérést a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (Hungary Green Building Council, HuGBC). Az
Nagyon kérdéses, hogy lesz-e elegendő szakképzett ember a most induló lakásépítkezéseknél. Az sem garantált, hogy a már futó beruházásoknál
A magyarok közel kétharmada élne szívesen okosotthonban egy tavalyi felmérés szerint. Sokakat az esetleges költségek tartanak vissza, pedig az épület
A falba csúsztatható ajtó sokszor az apró lakások titkos megmentője. Nemcsak a berendezést nem kell az ajtónyitáshoz igazítani, hanem rengeteg
Számtalan új építkezési beruházásról, lakóházak, lakóparkok építéséről olvasni, íme öt érv, miért érdemes ezekben az ingatlanokban gondolkodni.
Nem csak lakásépítkezéseket de iroda projekteket is veszélybe sodorhat a durván dráguló építőipari kivitelezés. Már megint hatalmasat nőtt az építőipar,