Tilos kidobni a bérlőt, de a lakásokból egyelőre nem…
Nézzük ezúttal a tudnivalókat a bérleti szerződések felmondási tilalmáról, a bérlőt érintő jogokról. A legfontosabb, hogy e tilalom egyelőre nem
Nézzük ezúttal a tudnivalókat a bérleti szerződések felmondási tilalmáról, a bérlőt érintő jogokról. A legfontosabb, hogy e tilalom egyelőre nem
Nem kevesebb, mint 2,5 százalékkal nőtt februárban az építőipar volumene a tavalyi év hasonló időszakához képest, pedig a 2019-es februári
Sürgős kormányzati intézkedésekre van szükség az építőipari vállalkozások finanszírozási helyzetének javítása érdekében, részben a határidőn túli számlafizetések, az árfolyamváltozások, részben
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) számos javaslatot tett a kormányzati gazdaságvédelmi program kiegészítésére. Nézzük, melyek ezek, mi történt az
Óriási ingatlanvásárlást jelentett be az MNB Alapítvány: 6 országban, 41 irodaházat érint az üzlet, miután a napokban aláírt feltételes részvényeladási szerződés
A részletekről még keveset tudni, de most, hétfőn délben a magyar miniszterelnök bejelentette a három szakaszból álló gazdaságvédelmi akcióterv második
A Semjén-féle – kedden a parlament elé terjesztett – salátatörvény-javaslat megtiltja a nemzeti kegyhelyek környezetében a bányanyitást, és nehezebbé teszi
A Cordia International Zrt. részvényesei 12 milliárd forintos tőkeemelést hajtottak végre a vállalatban. Az ingatlanos cégnél tető alá hozott tranzakció
Íme pár hasznos tipp, hogy előnyünkre fordítsuk a bezártságot! Avagy: mit tanuljunk online home office idején?