Őrült fordulat jöhet a hazai irodapiacon
Még mindig nem jött el a várva várt fordulat a hazai irodapiacon. A kereslet 2018 első negyedévében is erős volt,
Még mindig nem jött el a várva várt fordulat a hazai irodapiacon. A kereslet 2018 első negyedévében is erős volt,
A cégek életében apróságnak tűnhet, de sok bosszúságot is okozhat, ha a rengeteg papír, vagy akár digitális dokumentum tárolására és
A technológia fejlődése az ingatlanpiacon nem most okoz komoly változásokat, most mégis a piac szereplői sokkal többet beszélnek az ezzel
Túlszárnyalhatja tavalyi teljesítményét az ingatlanpiac, ám a növekedés üteme csökkenni fog – mondta Balázs Zoltán az Erste Bank Ingatlan &
Az új lakás vásárlással kapcsolatban már többször beszámoltunk szomorú történetekről. A sztorik száma pedig egyre szaporodik. A most megosztottak közül
Véget ért a választás, így elkezdhetünk foglalkozni azzal, hogy lakáspiaci szempontból milyen intézkedéseket várunk, vagy milyen témákkal lenne érdemes foglalkozni
Idén is elkészítette a Statista azt a kutatását, amelyben azt nézte meg, hogy 1 millió dollárért hány négyzetméternyi luxuslakást lehetne
Egyre több lakást vásárlunk hitelből Magyarországon: a részben hitelből vett lakások aránya tavaly elérte a 48%-ot, amire 2005 óta csak
Érdekes levelet kaptunk pár napja arról, hogy egy olvasónknak az I. kerületi, egyedi helyrajzi számmal rendelkező, garázs besorolású ingatlanának tulajdoni