Március végéig sok lakás épült, de stimulálni kellene az ágazatot!
Ez év első negyedévében 4.775 db új lakás épült, ami 30%-kal több, mint egy évvel korábban. Mindez azonban nagyon kevés:
Ez év első negyedévében 4.775 db új lakás épült, ami 30%-kal több, mint egy évvel korábban. Mindez azonban nagyon kevés:
Idén áprilisában, országosan csak 5971 lakáspiaci ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 74,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, ám az
Balaton: tavasszal hagyományosan élénkül az ottani üdülők iránti kereslet, ám idén kérdéses, hogy a járvány hogyan érinti a hazai nyaralószezon
Az ipari-logisztikai piacon működő Prologis 2020. április 21-én közzétette 2020 első negyedévére vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyből már jól látni, hogyan hatott
Nem kevesebb, mint 6 fővárosi park megújításáról mondhatja el most véleményét, hogy zöldebb lehessen a főváros. A járvány miatt most kerülni kell
Bár a részletes szabályozásra még várni kell, az OTP Ingatlanpont szakértői úgy látják, hogy az öt százalékos áfa visszaállítása a
Fokozódó vevői érdeklődés mutatható ki a lakáspiacon elmúlt két hetének aktivitási mutatói alapján, amely mellé egyelőre stagnáló adásvételi szám párosul
Az újlakás piacon a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa megszüntetése, a piaci változások, valamint a jövő januártól érvényes, szigorú épületenergetikai követelmények
Újra lesz kezdvezményes lakásáfa – ugyanis 5% lesz az új lakások értékesítésének és bérleti díjának áfája, ha ezek az új