Két hete végre túljutottunk a lakáspiaci mélyponton!
Idén áprilisában, országosan csak 5971 lakáspiaci ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 74,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, ám az
Idén áprilisában, országosan csak 5971 lakáspiaci ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 74,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, ám az
A jegybank friss, hivatalos adatai szerint a lakásárak csökkenése nem a vírus hatásai miatt történt: már tavaly október és december
Balaton: tavasszal hagyományosan élénkül az ottani üdülők iránti kereslet, ám idén kérdéses, hogy a járvány hogyan érinti a hazai nyaralószezon
Nem tudták kihasználni a gazdasági mentőcsomagokat a hazai bevásárlóutcák kereskedői, derült ki a Bevásárlóutca menedzsment (BUM) aktuális felméréséből.
Az ipari-logisztikai piacon működő Prologis 2020. április 21-én közzétette 2020 első negyedévére vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyből már jól látni, hogyan hatott
Új világ, új lakásvételi szokások. A friss beszámolók szerint rendkívül megnőtt a kertes, illetve kertkapcsolatos, vagy épp nagy terasz “díszítette”
A Budapest Research Forum nemrég mutatta be az irodapiac első negyedéves eredményeit és a raktárpiacon zajló folyamatokat, múlt héten pedig
Magyarország legnagyobb lakásfejlesztője, a Cordia a rendkívüli helyzetre reagálva alakította ki a teljes lakásvásárlási folyamatot lefedő új, biztonságos, online megoldását.
Nem kevesebb, mint 6 fővárosi park megújításáról mondhatja el most véleményét, hogy zöldebb lehessen a főváros. A járvány miatt most kerülni kell