8 dolog, ami egyszerűbb lett a Babaváró hitel igénylésekor

A május 30-án megjelent jogszabálymódosítás alapján könnyebben juthatunk Babaváró hitelhez. Újdonság, hogy ha külföldről költöznénk haza, akkor hamarabb megigényelhetjük a támogatást, sőt mostantól jogosultak lehetünk az „ingyen” pénzre abban az esetben is, ha korábbi házasságunkból van gyermekünk. Emellett a rendelet pontosított néhány részletszabályt is.

A Babaváró hitel egy maximum 10 millió forint összegű támogatott kölcsön. A konstrukció kamatmentes, amennyiben a futamidő első 5 évében gyermekünk születik. Ráadásul a második baba érkezésekor elengedik a kölcsön 30%-át, a harmadik gyermek születésekor pedig a teljes tartozást. A pénzt bármire fel lehet használni – szabad célú -, a kölcsön igényléséhez pedig ingatlanfedezet sem szükséges.
Több mint 80 ezren igényelték eddig a Babavárót, az új kormányrendelet hatálybalépését követően – a megjelenést követő 15. nap – még többen lehetnek jogosultak a konstrukcióra. Összegyűjtöttük, hogy mi változik.

1. Könnyebben kaphatnak Babavárót a nem első házasságukban élők

Eddig előírás volt, hogy ha van meglévő gyermeke az igénylőknek – a pár bármely tagjának -, akkor legalább az egyik félnek az első házasságában kell élnie. Ez a korlátozás hamarosan megszűnik, így nem fog számítani, hogy van-e az igénylőknek gyermeke, még akkor sem, ha nem az első házasságában él a pár egyik tagja sem. Ezzel a módosítással számos olyan házaspár jogosult lehet a támogatásra, akik eddig nem igényelhették a Bababáró hitelt.

2. Jobban járnak a külföldről hazatelepülők

Módosul a társadalombiztosítási jogviszonnyal kapcsolatos elvárás is. Az nem változott, hogy az igénylő pár egyik tagjának összesen legalább 3 éves Tb-jogviszonyt kell igazolnia továbbra is. Eddig megfelelt a magyar társadalombiztosítási-jogviszony, a külföldi tb-jogviszony és a nappali felsőoktatási intézményben folytatott tanulói-jogviszony egyaránt, ám annyi megkötés volt, hogy az utolsó 180 napnak mindenképpen magyar alkalmazotti, vagy vállalkozó jogviszonyból kellett származnia.

Ezt az elvárást lecsökkentették 90 napra abban az esetben, ha az igénylő korábban külföldi tb-jogviszony hatálya alatt állt. Ha például egy fiatal pár hazaköltözne Angliából, és Babaváró hitelt szeretnének, akkor eddig legkorábban fél évvel a költözés után igényelhették meg a kölcsönt. Ez a határidő most lecsökken 90 napra, vagyis 3 hónappal a hazaköltözés után már meg megkaphatják a Babavárót. Természetesen továbbra is feltétel, hogy Angliában és a költözés után Magyarországon is megfelelő tb jogviszonnyal rendelkezzen legalább a pár egyik tagja.

3. Számít majd a diplomás gyed is

Az elfogadható Tb-jogviszonyok közé bekerült egy új elem is. Mostantól megfelel a 3 éves jogviszonynak – a 180 napos szigorúbb feltételnek azonban nem – a diplomás gyed időszaka is.

4. Ikerterhesség esetén hosszabb időre lehet igényelni a törlesztés szüneteltetését

Amennyiben ikreket vár a pár, akkor a Babaváró törlesztőrészleteinek szüneteltetése akár 5 évre is igényelhető. Ehhez legalább 60 nappal az eredeti 3 éves felfüggesztés lejártát megelőzően kérelmezni kell a szüneteltetés meghosszabbítását.

.

5. A pár egyik tagjának halálával sem szűnik meg a kamatmentesség

Sajnos előfordulhat, hogy a pár egyik tagja meghal. Ebben az esetben az özvegy nem veszíti el a kamatmentességet abban az esetben sem, ha nem született gyermek a Babaváró hitel igénylése óta. Ez jelentős segítség lehet ebben a szomorú helyzetben. (Korábban a kamatmentesség megszűnt – 6 hónapig nem kellett kamatot fizetni a halálesetet követően –, azonban a korábban kapott kamattámogatást nem kellett visszafizetni.)

6. Pontosították az újraházasodásra vonatkozó szabályokat

Amennyiben elvált a Babavárót megigénylő házaspár, akkor a Babavárót tovább fizető fél újraházasodhat, ismét megnyitva a gyermekvállalás teljesítésének határidejét. Ha az új házasságból születne gyermek, akkor vele teljesülhet a soron következő kedvezmény feltétele.
Előfordulhat azonban, hogy mindkét fél újraházasodik, ám ebben az esetben mindkét hitelnél nem lehetne figyelembe venni ugyanazon közös gyermeküket. Az új baba érkezésekor el kell döntenie a pároknak, hogy melyikük Babavárójánál kérjék utána a támogatást.

 

7. Az igényléshez szükséges igazolásokat is kiegészítették

A 3 éves Tb-jogviszony igazolásához az alábbi dokumentumok benyújtására lehet szükség:
A magyar Tb-jogviszony igazolásához a területileg illetékes kormányhivatal igazolása szükséges. Az utolsó 180 napnak magyar alkalmazotti, vállalkozói jogviszonyból kell származnia. Kivéve a külföldről hazaköltöző párok esetében, nekik elégséges a szigorúbb feltételeket teljesíteniük az igénylést megelőző 90 napon keresztül.
A külföldi Tb-jogviszonyt az adott ország hatósága igazolhatja le.
A felsőoktatási nappali tanulói jogviszonyt a felsőoktatási intézmény igazolja le.
A diplomás gyedet az ellátást megállapító szervnek szükséges igazolnia.

8. Pontosították a bírálati idő hosszát

A bankoknak maximum 10 munkanapjuk van elbírálni a beérkező Babaváró igényléseket. Korábban 10 nap állt csupán rendelkezésükre, így ez a módosítás tekinthető könnyítésnek is számukra. Ugyanakkor érthető a változtatás, ugyanis a hosszabb ünnepek előtt beadott kérelmek elbírálása jelentősen megterhelhette a pénzintézeteket.