A napelem mellé hamarosan hidropaneleket is tehetünk majd a tetőre
A napelem igen népszerű az otthonukat fejlesztők körében, hiszen nemcsak zölden, de gyakorlatilag ingyen állítja elő az elektromos energiát a
A napelem igen népszerű az otthonukat fejlesztők körében, hiszen nemcsak zölden, de gyakorlatilag ingyen állítja elő az elektromos energiát a
Látványos növekedést értek el 2007-hez képest a lakás vételi árak és az albérletárak Európában, és azon belül Magyarországon is. A
A tömegközlekedéssel járó, városi lakosságra alapoznak, és 24 órán belül kiszállítják majd a nagyobb termékeket.
A Babaváró az egyik legnépszerűbb hitel volt 2019-ben. Érthető, ha egy gyermek születik 5 éven belül, akkor a konstrukció kamatmentes
A tiniknek egészen egyedi elképzeléseik vannak a szobájukat, illetve egész pontosan mindent illetően. Ha megkérdezzük tinédzser korban lévő gyermekünket, hogy
Vértesszőlős határában 51 konténerből álló önkiszolgáló lakossági raktárbázist nyitott csütörtökön a dán Titan Containers, a létesítmény igények esetén 200 konténeresre
Az Infogroup története legnagyobb akvizícióját hajtotta végre, miután megvásárolta a Kecskeméten található, 33 hektáron elhelyezkedő, közel 40.000 nm ipari és logisztikai
Bármennyire is odafigyelünk otthonunk berendezésére, van néhány lakberendezési hiba, amit sokan elkövetünk.
Tulajdonost cserélt az Advance Tower irodaépület, miután lezárult az irodaház második ütemének értékesítése, így már a teljes épületegyüttest birtokba veheti