Nyaralóra költenék a falusi csokot
A többség nem a kis, elnéptelenedő településeken használná fel a falusi családi otthonteremtési kedvezményt (csok) – írta az ingatlan.com adataira
A többség nem a kis, elnéptelenedő településeken használná fel a falusi családi otthonteremtési kedvezményt (csok) – írta az ingatlan.com adataira
Ferencváros, azaz a IX. kerület teljesen megújuló részén, számos park, tucatnyi egyetem és két metrómegálló közelében sok új, modern ház
Azaz voltaképpen már eddig is létezett, a 60-as években indult el Dániából, meghódította Nyugat-Európát, majd az Egyesült Államokat is, és
Akad vélemény, amely szerint egyáltalán nem tűnik reálisnak az egyre több helyen olvasható értékelés, miszerint megállt volna a drágulás. ezen
Példátlan módon fel kellett függeszteni a Magyar Turisztikai Ügynökség által legalább 100 szobás hotelek felújítására kiírt pályázatot, mert a pár
Az internetnek köszönhetően ma már egyre többen dolgoznak otthonról, és olyanok is akadnak, akik számára a munkahelyről való hazaérés után
Aki szívesen élne Középső-Ferencvárosban, esetleg fontos számára, hogy otthona egészség- és környezetkímélő legyen, vagy csak újépítésűbe fektetne, annak most érdemes
A növekvő lakásárak mellett manapság már csak a négyzetmétereken spórolhatunk, így sokunknak kell olyan otthonban élnie, ahol a hálószoba nem
Ha minden jól megy, akkor az adófizetők pénzéből tatarozhatják Mészáros Lőrinc, volt felcsúti polgármester elhasználódott szállodaláncát. A Hunguest Hotels tervez