Divatba jött a luxusbirtok a szőlőhegyen
Bár a globális bortermelés mennyisége 2016-ban húsz éves mélypontra zuhant, a tehetősek soha nem látott érdeklődést mutatnak az ültetvények és
Bár a globális bortermelés mennyisége 2016-ban húsz éves mélypontra zuhant, a tehetősek soha nem látott érdeklődést mutatnak az ültetvények és
Bár valamelyest – közel 4 százalékkal – csökkent a bűnesetek száma a VII. kerületben, a városrész továbbra sem tartozik a
Az élettársaknak is érdemes hivatalossá tenniük kapcsolatukat valamilyen módon, hiszen bizonyos szociális juttatások – mint például a csok – csak
Nem könnyű, de nem is lehetetlen jó állapotú belvárosi lakásokat találni 500 ezer Ft/m2 ár alatt. Válogatásunkban olyan lakásokat mutatunk
Valljuk be, egy jól vagy akár rosszul sikerült nyaralás után is az motoszkál a fejünkben a hazafelé vezető úton, hogy
A tehetősek villáiban a kerti úszómedencéből kilépve egyszercsak minden átmenet nélkül a nappaliban, a bárpult mellől felállva pedig a tengerparton
Bringaterepnek, de szenvedélyes horgászoknak, túrázóknak is ideális lakóhely Salgótarján környéke. Bár a megyeszékhelyen valamelyest romlottak a bűnözési mutatók, kiváló állapotú,
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Kiemelt Közszolgáltatások Főosztálya drámai hangú jelentést készített a vízközmű ágazat helyzetéről. A szöveget a
A háború után a nagypolgári lakások felszabdalása, illetve az utólag kialakított vizesblokkok rengeteg rossz elosztású lakást hagytak ránk, néha bizony