Elképesztő! Ez a lakás nem New Yorkban van, hanem Budapesten!
Kizárólag természetes anyagok találhatók abban a New York-i loft hangulatot idéző belvárosi lakásban, mely a Parlament szomszédságában várja új tulajdonosát.
Kizárólag természetes anyagok találhatók abban a New York-i loft hangulatot idéző belvárosi lakásban, mely a Parlament szomszédságában várja új tulajdonosát.
Csaknem negyedével kevesebb bűneset történt a VI. kerületben tavaly, mint 2015-ben – derül ki az Otthontérkép hivatalos rendőrségi statisztikákon alapuló
Akár már hárommillió forintért lehet üdülőt venni a Kőrösök és Tisza mentén. A víkendház befektetésnek sem utolsó, vannak olyan települések,
a Földművelésügyi Minisztériumt tájékoztatása szerint tavaly belterületen közel 20 millió, külterületen pedig több mint 116 millió forintnyi bírságot szabtak ki
Az osztrák határ melletti települések igen vonzóak az országon belül vándorló tömegek számára, hiszen nemcsak a határon naponta átjárva, de
Nem, nem a legolcsóbb a felsőoktatási albérletek szempontjából, nem, nem a legrégebbi egyetemváros. Mégis talán a legtöbb továbblépési lehetőséget biztosítja
270-ről a felére zuhant Pécsett a lakásbetörések száma, a bűneseteké pedig összesen 6 százalékkal csökkent tavaly – derül ki az
Robbanásbiztos ablakok, ujjlenyomat-olvasó, éjjellátó kamerák, saját hoki- és kosárpálya, de a hobbiszobaként funkcionáló gardróbok is ott sorakoznak a legújabb luxustrendek
Szerda reggelig több mint 580 meteorológiai kárbejelentés érkezett az Aegonhoz a hétfői országos vihart követően. Az ügyfelek által becsült kárösszeg