Közelíti a százmilliárdot az MNB-alapítványok ingatlanvagyona
A Pallas Athéné Alapítványok 1,3 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat az alapításuk óta, emellett 5,2 milliárd forintos értékben támogattak pályázatokat. Az
A Pallas Athéné Alapítványok 1,3 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat az alapításuk óta, emellett 5,2 milliárd forintos értékben támogattak pályázatokat. Az
Hong Kong központja és a londoni West End áll a CBRE globális irodabérlet listájának élén: ebben a két városrészben a
Mindannyiunknak meg van a saját gesztikulációs rendszere, ami már az évek alatt annyira természetessé válik, hogy a személyiségünk részeként, szervesen
A TriGranit működésének több területén is szervezeti változásokat jelentett be, ami az alábbi személyeket és pozíciókat érintette.
Már csak két évet kell várni és beteljesül vélhetően sok londoni, köztük sok magyar, álma: végre nem étkezéssel, hanem falmászással
A kattintásokban hisznek a kis és közepes cégek ha más irodába költöznének vagy raktárt keresnének. Mármint a kevés kattintásban. Az
A régi motorosok már tudják, hogyan lendüljenek túl a jetlagen, a leszívott energián amire a szétizzadt öltöny teszi fel a
Ha jó idő, akkor felújítás, és ha már a szabadságunk egy részét azzal töltjük, hogy kipofozzuk a házat, akkor feldobhatjuk
Bel-Buda viszonylag kevés lehetőséget tartogat a modern irodaházat kereső bérlők számára, ezt a hiányt igyekszik pótolni a Hill Side Irodaház,