Kezdődik: elszabadul a pokol több százezer magyar lakáshitelnél?
A törlesztőrészlete miatt több mint félmillió magyar lakáshiteles olvashatja aggódva ezekben a napokban az Olaszországgal kapcsolatos híreket. Nem csak azokat:
A törlesztőrészlete miatt több mint félmillió magyar lakáshiteles olvashatja aggódva ezekben a napokban az Olaszországgal kapcsolatos híreket. Nem csak azokat:
Elkészült, a több mint egymilliárd forintos, közel egy évig tartó felújítás a Csepel Plazaban.
Átadták a WING Zrt. fejlesztésében megvalósult Ericsson Házat, amelyben az irodák mellett helyet kapott a svéd cég egyik legnagyobb európai
Újabb épületet adtak át a pátyi ipari parkban, a létesítmény az Euronics egyedi igényei szerint épült meg, a műszakicikk-kereskedelmi lánc
Idén május végére a várakozások szerint meghaladja a százmilliárd forintot a bankok, takarékszövetkezetek által folyósított Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek állománya. Egy
Egyre sürgetőbb az áfakulcs körüli bizonytalanság rendezése, hamarosan ugyanis leállhatnak a lakásépítések, hiszen egy 2018 második felében a semmiből indított
Az elmúlt évek lakáspiaci keresletének legjelentősebb hajtóereje a válság alatt elhalasztott vásárlások megjelenése, majd idővel a befektetési célú kereslet volt
Az ingatlanszektor szereplőit is nagyban érinti a GDPR (Általános Adatvédelmi Rendelet), vagyis az új, egységes EU-s adatvédelmi szabályozás hatálybalépése. Bár
A közép-európai régió egyik legaktívabb logisztikai- és ipariingatlan-fejlesztője nemrég jelentős bővülést jelentett be a magyar piacon. A CTP 2018 végéig