2013: Négy millió négyzetméter ipari ingatlan bérbeadás
Tavaly 4 millió négyzetméter ipari ingatlant adtak bérbe a közép-kelet-európai régióban a 2012. évi 2,8 négyzetméter után, az új építés
Tavaly 4 millió négyzetméter ipari ingatlant adtak bérbe a közép-kelet-európai régióban a 2012. évi 2,8 négyzetméter után, az új építés
Az elmúlt évben 7293 új lakás épült az országban, 31 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés valamennyi régióra
A Váci Greens ’A’ épületének – majdnem 16ezer négyzetméternyi irodaterület – bérbeadását követően elkezdődött a 18,000 négyzetméteres, hatemeletes C épület
A bérleti díjak 5 százalékkal emelkedtek a londoni West End alpiacon, ami Hong Kong-ot is megelőzve immáron második alkalommal a
A Duna House legfrissebb elemzéséből az derül ki, hogy idén januárban Budapesten minden negyedik, vidéken pedig több mint minden ötödik
Ha igaz az a feltevés, hogy az ingatlanpiac elérte a mélypontot, akkor most érdemes ingatlanba fektetni. Kisebb-nagyobb budapesti irodaházak változó
Budapesten 2013-ban több társasházi lakás épült, mint az előző évben, és egyre kevesebb az eladatlan ingatlan is – derül ki
Tavaly a 2008-as szinthez képest már 20 százalékkal volt alacsonyabb az átlagos ár a használt lakások piacán, fellendülés csak a
Az elmúlt 5 évben 5-25 százalékkal csökkent az egy munkaállomásra jutó alapterület az irodákban és ezzel arányos a működtetési költség