Tovább zuhan az építőipar
Az idén augusztusban az építőipari termelés 5,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel korrigálva
Az idén augusztusban az építőipari termelés 5,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel korrigálva
A kormány szerint idén nem születik uniós döntés a telekomadóról – írta hétfői számában a Népszabadság, miután a témában megkereste
Az új döntés alapján a jövőben is lehet kisebb tartozás miatt ingatlant árverezni. Az MTI információi szerint nem tárgyalja meg
Székesfehérvár önkormányzata visszakéri a börgöndi repülőtér területét a Biggeorge’s-NV Zrt.-től – erről pénteken döntött a közgyűlés. Cser-Palkovics András polgármester a
A z OTP-hez két hónap alatt több mint 1 milliárd forint értékű támogatott lakáshitelek iránti kereslet érkezett. Összesen több mint 1
A Skanska Commercial Development (a Skanska kereskedelmi fejlesztéssel foglalkozó ága) az idén először mutatkozott be az ingatlan szakma éves nemzetközi
Közlekedésbiztonsági okokból betemetik a szakemberek által várostörténeti szempontból nagy jelentőségűnek tartott 18. századi pincét Veszprémben – közölte a városháza szóvivője
Hétfőn megkezdi az ócsai szociális lakótelep első 80 házának kivitelezési munkálatait a meghívásos pályázaton nyertes cég, a VeszprémBer Zrt.. Horváth
Újfajta üdülési támogatást, illetve lakástámogatást vezetne be a kormány a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai számára – derül ki a