Emelkednek a panelárak
A Duna House elemzése azt mutatja, hogy felfelé indultak az árak a panelpiacon. Hosszú évek árzuhanása után az idei első
A Duna House elemzése azt mutatja, hogy felfelé indultak az árak a panelpiacon. Hosszú évek árzuhanása után az idei első
130 millió forintos, a nemzeti hitel program (Nhp) forrásaira épülő hitel-megállapodást kötött az Appeninn Nyrt. az Orgoványi Takarékszövetkezettel. A hitelt
A fuvarozók a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását kérik, mert az, tapasztalataik szerint rosszul számláz és ezzel megkárosítja a vállalkozókat
Az Országgyűlés által elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény mind a szövetkezeti hitelintézetek betétesei, mind azok tulajdonosai számára a
A napenergiából származó villanyáram előállítóit terhelő különadó bevezetését tervezi a szlovák kormány, amitől a jövő évi költségvetés hiányának csökkentését várja
Az év egyik legnagyobb vízparti beruházása volt a Fövenyes strand felújítása. A strandfejlesztés második üteme még hátravan, ebben apartmanok és
Az elmúlt két-három évben kialakult egy új banki szolgáltatáskör, mely az átlagosnál magasabb jövedelmi, vagy vagyoni helyzettel bírókat célozza meg.
A Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlan tanácsadó szerint a főbb közép- európai piacok, mint Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Románia
Magyar KKV is tagja volt annak az NKTH Nemzeti Technológiai program keretében 2013. júniusában lezárult K+F projektnek, amely mintegy 650