Nyolc fővárosi szórakozóhely bezárását kezdeményezik a tűzoltók
Nyolc fővárosi szórakozóhely, diszkó bezárását kezdeményezi a fővárosi tűzoltóság az átfogó tűzvizsgálat eredményeként – közölte Dobson Tibor ezredes. Nyolcvanhat szórakozóhely
Nyolc fővárosi szórakozóhely, diszkó bezárását kezdeményezi a fővárosi tűzoltóság az átfogó tűzvizsgálat eredményeként – közölte Dobson Tibor ezredes. Nyolcvanhat szórakozóhely
Pert indít a Tesco ellen a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, mert az áruházlánc alacsonyabb béren foglalkoztatja vidéki munkatársait, mint a
A rendőrség talált egy lezárt helyiséget a kecskeméti gyermekotthonban, feltehetően ide zártak rosszul viselkedő, fogyatékos gyerekeket – írja az Index.hu.
Gázerőmű épül Battonyán, a több mint kétmilliárd forintba kerülő, hat megawattos áramtermelő alapkövét március 12-én helyezik el – közölte Battonya
Megfékezték a lángokat a tűzoltók a főváros XV. kerületében lévő Szántóföld utcában, ahol egy raktárépület gyulladt ki – közölte a
Az értékpapír-piac után az ingatlanpiacon is kezdi éreztetni hatását Kínában a kormány azon igyekezete, hogy elejét vegye a gazdaság túlhevülésének.
A volt és jelenlegi kormányfőt is elérheti a sukorói kaszinóbotrány. Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont az üggyel kapcsolatban heteken belül
Még nem fizette ki a januárban esedékes, 360 millió forintos székházbérleti díjat a Magyar Televízió. A Népszabadság értesülései szerint a
Az Európai Unió négy éven át 100 millió eurót biztosít a hátrányos helyzetű emberek vállalkozásainak, illetve foglalkoztatásának támogatását célzó hitelkeretre.