Merre tart az irodapiac 2023-ban?

Az elmúlt 3 évet röviden úgy is jellemezhetnénk, hogy mindig az jött, amire senki nem számított. A pandémia és az ukrán konfliktus alapjaiban forgatta fel az ingatlanpiacot, azon belül is az irodapiacot. Mire számíthatunk vajon 2023-ban?

A covid járvány előtt zsúfolásig megteltek az irodák, hogy aztán a járvány első hulláma alatt szinte teljesen kiürüljenek. Mindez persze még nem jelentette azt, hogy nem voltak bérlők az irodákban, hiszen az akkor érvényben lévő bérleti szerződéseket még jellemzően 3-5 vagy akár 10 évre kötötték. A járvány hatása ennél lassabban gyűrűzött be, az üresedési ráta apránként, negyedévről negyedévre nőtt néhány százalékponttal – derül ki a BRF jelentéséből.

Ez azonban mostanra a 2019 év végén mért 5,6%-ról már 11,3%-ra, azaz szépen lassan a duplájára emelkedett. Ez az érték azonban még mindig kisebb, mint a 2016 előtti értékek. Inkább az a kérdés, hogy a tendencia folytatódik-e és ha igen, meddig tart, ugyanis ha további 5-6 százalékponttal nő az üresedési ráta, akkor az már eléri a válság éveiben mért szintet.

 

Ha irodát, raktárat, üzlethelyiséget keres, akkor nézzen szét megújult honlapjainkon! Kérjen egyszerre akár több iroda hirdetőtől ajánlatot! https://irodahaz.info/

Keressen gyorsan és egyszerűen raktárat, üzlethelyiséget: https://www.raktar.info/

 

Mostanra tehát egyértelművé vált: a bérlők a modern, energiatudatos épületeket keresik és ez hajtja a fejlesztőket is. Így a tavaly megvalósult 267 ezer négyzetméter fejlesztés idén az előzetes előrejelzések alapján további 200 ezer négyzetméterrel bővül. Kérdés, hogy lesz-e elég kereslet a tovább növekvő kínálatra. 

Egy biztos, hogy a január erősen indult a bérleti piacon, sokan hosszabbították meg korábbi szerződésüket és több új megállapodás is született. A SAS Institute Kft. például meghosszabbította bérleti szerződését, így továbbra is marad a MOMentum irodaházban, hasonlóképpen hosszabbított az ABB, így ők is tovább bérlik 2729 négyzetméteres irodájukat a CPI által fejlesztett Balance Hall irodaházban. 

A WING budapesti Liberty Irodaházában 1200 négyzetméternyi irodaterület talált új bérlőre a GEODIS logisztikai szolgáltató vállalat ugyanis hosszú távú szerződést kötött a területre, a Borealis L.A.T Hungary Kft pedig a Millennium Gardensbe költözött, egy 1000 négyzetméteres irodahelyiségre kötöttek szerződést. Ahogyan arról mi is beszámoltunk korábban, az Orbico Hungary pedig a H2Officesben kötött hosszú távú bérleti szerződést egy 1253 négyzetméteres irodaterületre.

 

Ha irodát, raktárat, üzlethelyiséget keres, akkor nézzen szét megújult honlapjainkon! Kérjen egyszerre akár több iroda hirdetőtől ajánlatot! https://irodahaz.info/

Keressen gyorsan és egyszerűen raktárat, üzlethelyiséget: https://www.raktar.info/

 

Egy biztos, a prémium kategóriás irodaépületekre mindig lesz igény, kérdés, hogy a megemelkedett építési költségek mellett, mennyi új fejlesztés épül majd, és a korszerűtlen épületek bontását/felújítását vagy üres telkeken új irodaházak felhúzását választják-e majd a fejlesztők.

Az azonban nagyon valószínű, hogy az új, energiatudatosabb irodaházakat, a gyengébb energetikai besorolású irodákból kiköltöző cégek fogják elsősorban megtölteni, így nagyobb üresedés az alacsonyabb kategóriájú irodaházakban várható.