Jó hír! Ismét gyengítette a frankot a svájci jegybank
A várakozásoknak megfelelően a tartja a nulla százalékos kamatszintet a svájci jegybank, és bejelentette, hogy bármennyi valutát hajlandó vásárolni annak
A várakozásoknak megfelelően a tartja a nulla százalékos kamatszintet a svájci jegybank, és bejelentette, hogy bármennyi valutát hajlandó vásárolni annak
Egy szegedi takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításai a Legfelsőbb Bíróság (LB) elé kerültek. Ezt megelőzően, a másodfokú eljárást lebonyolító ítélőtábla jogerősen is
Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke és Wang Jian, a BGI vezérigazgatója együttműködési keret-megállapodást írt alá arról, hogy a
A befejeződött ellenőrzés alapján több mint 4400 fagykárenyhítési támogatási kérelmet fogadott el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága az európai
„Feltehetően csupán az adósok töredéke tud élni a devizahitelek végtörlesztésével. A forinthitelre történő tömeges átváltás egyik akadálya, hogy a magas
30% fölötti THM-et nem kérhetnek majd a bankok. A kormány lecsap majd az uzsorásokra, munkakerülőkre. Központilag szabályozzák a rezsi költségeket
Elkészült az új, támogatott lakáshitelekről szóló kormányrendelet tervezete, így akár még az idén hatályba léphet a jogszabály – írta pontosan
A svájci jegybank a mai naptól nem engedi 1,20 alá gyengülni a frank/euró árfolyamot, ez a jelenlegi, 276-os forint/euró árfolyamszintnél
Az indokoltnál 1,5-2 százalékponttal magasabbak a svájcifrank-jelzálogkamatok. Ez a bankadó nagy részét fedezi, miközben a kormány és a pénzintézetek megállapodása