Újra 5%-os lesz a lakásáfa – legalábbis 2022 végéig (frissítve)
Lakásáfa – a 2022 végéig zajló építkezések esetében ismét 5 százalék lesz a lakásépítés áfája – jelentette be Orbán Viktor kormányfő szerdán a Hír TV Magyarország élőben című műsorában – idézi a a műsort a Növekedés.hu portál.
A miniszterelnök, beszámolva a szerdai kormányülésről, kifejtette:
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter egy új otthonteremtési program pilléreit terjesztette elő, ebből az 5 százalékos áfát el is fogadta a kabinet. Közölte azt is, hogy a gazdaságvédelmi operatív törzs előterjesztésére adókönnyítésekről, gazdaságélénkítő lépésekről is döntöttek.
Kiderült az is, hogy most még csak első olvasatban tárgyalta a kormány Novák Katalin családvédelmi csomagját, ebből az 5 százalékos kedvezményes áfát az új lakások esetében fogadták el egyelőre.
A hírek szerint a részletek bejelentése október 15-én, jövő csütörtökön várható és pár napon belül a parlament elé viszik a csomagot, tehát valószínű, hogy 2021. január elsejétől lép életbe az ösztönzők nagyobbik része!
Mi változik még az áfa-mellett?!
Egyszerűsítik az építési eljárást, ami azt jelenti, hogy az engedélyezési eljárás egyszerűsödik.
Ezen túl a kormány benyújtja a hitelmoratórium meghosszabbítására vonatkozó javaslatot, amit október 18-án már tárgyalni is szeretnének az Országgyűlésben.
E szerint meghosszabbíthatja a moratóriumot az, aki nyugdíjas, vagy gyermeket nevel, vagy közfoglalkoztatott. Céges, illetve vállalkozói hitelek esetén a 25%-al nagyobb bevétel-csökkenést elszenvedők kaphatnak továbbra is fizetési könnyítést.
Amennyiben további részletek látnak napvilágot, úgy frissítjük hírünket!
Tovább a teljes cikkre
Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Otthon Start: 12 százalékkal kilőttek a lakásárak, aztán váratlanul lefékezett a piac

Indul a panelházak nagy átalakítása? Már több kerületben mérik, mennyit lehet spórolni a rezsin

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





