Hiába a lakásdrágulás, nem lett kevesebb a vevőjelölt
Kutatást végzett a Cordia az új építésű lakások keresletéről. Vannak meglepő eredmények is, például az, hogy a lakásdrágulás sem vetette
Kutatást végzett a Cordia az új építésű lakások keresletéről. Vannak meglepő eredmények is, például az, hogy a lakásdrágulás sem vetette
Az első négy hónap adatai szerint jelentősen nőtt az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, a bankok várakozásai szerint
Akcióba lendültek a bankok a nem teljesítő jelzáloghitekkel: a lakásárverések száma és a követeléskezelőknek eladott hitelek összege is négyszeresére emelkedett
Megsértette Magyarország a tőke szabad mozgásának uniós elvét a luxemburgi Európai Bíróság (EB) főtanácsnoka szerint azzal, hogy a 2014-ben hatályba
Teljes mértékben szabályosnak minősítette az agrártárca államtitkára azt az állami földértékesítést, amelynek nyomán termőföldeket vontak ki a művelés alól Bábolnán,
Az 1750-es években épült kastélyt 2010-ben újították fel teljesen, azóta kastélyszállóként és szemészeti központként működik. Most a Sotheby’s oldalán kínálják
A változó kamatozású lakáshitelek 71,4%-a és a fix kamatozású lakáshitelek 26,5%-a rendelkezett tavaly 3,5 százalékpontnál kisebb kamatfelárral, vagyis volt relatíve
Óriási az érdeklődés a lakástakarék-pénztárak iránt, melyek legfőbb előnye, hogy 30%-os állami támogatás jár hozzájuk. Emiatt elképesztő mennyiségű kérdés érkezik
Harmadával is csökkenhet az európai termőföldek összértéke akár már rövid távon a felmelegedés miatt. A legrosszabbul Olaszország járhat, ahol 120