Már nem kell annyi babaváró hitel!

Elfogyott a lendület: múlt év vége felé már igen kevés babaváró hitel „fogyott”, azaz feltehetően e hitelre is hat a szezonalitás, hiszen az az eddigi leggyengébb hónapját produkálta 2019 novemberében – írja a portfolio.hu. A portál elemzése szerint a lakáspiaccal együtt a lakáshitelezés is rálépett a fékre (lényegében stagnált a kihelyezés az év utolsó előtti hónapjában), miközben a személyi kölcsönök kihelyezése még évi 10%-kal bővülni tudott. Egy év alatt viszont összességében a lakossági és a vállalati hitelállomány egyaránt jelentősen, 14-14%-kal növekedett.

Babaváró ide, vagy oda, az elemzés szerint összességében egyelőre nem lehet okuk panaszra a bankoknak, ám nagy kérdés, milyen mértékű lassulást fog hozni nekik a 2020-as év. Most megjelentek az MNB friss, 2019 novemberi hitel- és betéti statisztikái. E jegybanki adatok szerint a lakáshitelek új kihelyezése lényegében stagnált, hiszen az egy évvel korábbi 72,6 milliárd forintról csak 73,4 milliárd forintra nőtt. Eközben a jellemzően kisebb-nagyobb értékű fogyasztási cikkekre, pénzzavarra felvett személyi kölcsönök új szerződésállományának értéke 10%-kal nőtt: 39,1 milliárdról 43,2 milliárd forintra.

Sajnos azonban a 2018-ban még nem létező babaváró hitel az eddigi leggyengébb hónapját produkálta novemberben: 58,7 milliárd forintot helyeztek ki a bankok. Igaz már így is 412 milliárd forintot utaltak ki belőle a bankok, azaz száz lakossági hitel-forintból már 6 babaváró; hiszen a teljes lakossági hitelállomány 7000 milliárd forint feletti. Azaz, bár gyenge volt a november, mégis, a babaváró hitelnek köszönhetően a lakossági hitelkihelyezések soha nem látott csúcson vannak. A szakértők szerint ez az idei ősz egészét tekintve a 2008-as válság előtti időszakkal összevetve is elmondható.

Az elmúlt egy évben ugyanis összesen 2318 milliárd forintnyi új hitelkihelyezés történt a lakosság felé, ami szintén meghaladja a 2008-as csúcsot, bár reálértéken (az inflációval korrigálva) viszont még mindig jóval alacsonyabb annál.

Érdekes adat, hogy november hónapban 83,2 milliárd forinttal több hitelt vett fel a lakosság, mint amennyit törlesztett (nettó hiteltranzakció). Azaz a lakosság teljes banki hitelállománya így 7026 milliárd forintra nőtt, ami 14,3%-os éves növekedést jelent. A lakosság hiteltartozása ezen a szinten utoljára 2013 őszén tartózkodott.

Ami az árazást illeti, a lakáshiteleket 4,5%-os, a személyi kölcsönöket még mindig elég magas, 13,4%-os átlagos THM mellett helyezték ki a bankok novemberben. A lakáshitelek átlagkamata 4,24% volt novemberben, ezen belül a legnépszerűbb, 5-10 éves kamatperiódus esetében (az 5 éves ebben nincsen benne) 4,26% volt az átlagkamat. Előbbi 0,75, utóbbi 1,04 százalékpontos csökkenést jelent egy év alatt.

Nem meglepő, hogy a lakáshitelek mindössze 1,7%-át vették fel rövid (maximum 1 éves) kamatperiódussal, a legtöbben (55%) az 5-10 éves kamatperiódust (az 5 éves ebben nincsen benne) választották. 12% volt a lényegében a futamidő végéig fix törlesztőrészlettel bíró lakáshitelek aránya.

További részletek:
https://www.portfolio.hu/bank/20200106/kifulladt-a-babavaro-roham-meglepo-szamok-a-bankoktol-411671