Lakástakarék újratöltve: ha hitelt is kérsz, akkor jók

Bár tavaly ősszel „kivégezték” a lakáskasszák állami támogatását, a 4 pénztárból 3 továbbra is kínál új termékeket, melyekre nem jár már állami pluszpénz, de így sem rosszak. Egy szakértői írásból azonban kiderül: csak annak éri meg új lakástakarék-szerződést kötni, aki mindenképp vesz fel majd hitelt is mellé, és legalább 5-10 éves távlatban gondolkodik. Nézzük a részleteket.

A portfolio.hu friss anyaga szerint valóságos hidegzuhanyként érte a fél országot, amikor tavaly egy tollvonással eltörölte a kormány a lakástakarékok 30%-os állami támogatását, a pénztáraknak pedig kellett pár hónap, hogy felébredjenek a sokkból és új termékekkel álljanak a piacra.

A múlt hétre lett csak kész mindhárom szolgáltató (ennyi maradt, miután az Aegon kivonult a piacról) új termékével, melyek viszonylag magas befizetésarányos kamatokkal és olcsó hitelekkel próbálják csábítani az ügyfeleiket.

A felkínált 5-22,5%-os befizetásarányos hozam viszont jóval kevesebb, mint a korábbi, 30%-os állami támogatás, így a legmagasabb elérhető éves hozam sem éri el a tőkearányos 2,5%-ot.

Jó hír viszont, hogy most már akár egy szerződéssel is össze tudunk rakni elég pénzt egy lakásra.

Először tavaly októberben a Fundamenta, majd pár hónapra rá az OTP is piacra dobta új termékét, végül pedig néhány napja az Erste is megjelent új módozataival. Egyedül az Aegon függesztette fel lakástakarék-bizniszét véglegesen, portfóliójuk végül az Erstéhez került.

Állami támogatás helyett az új termékek bónuszokra és kedvező kamatozású hitelekre építenek. A bónuszok a korábbi állami támogatáshoz hasonlóan befizetésarányosak, ezért nem jelentenek ugyanakkora tőkearányos éves hozamot, egyik lakáskassza sem biztosít 2,5%-ot elérő EBKM-et.

A Fundamentánál kétféle termék érhető el: az egyik (Gondoskodó módozat) 5%-os befizetésarányos kamatbónuszt kínál, míg a másik (Gyarapodó módozat) 5-22,5%-os bónuszt ír jóvá. Itt 5 eltérő futamidőre köthetünk szerződést magasabb kamattal, a kamatbónusz 5%-tól indul 6 év 7 hónapos szerződés esetén, majd 2,5 százalékpontot növekszik az ezt követő két módozatnál, 10 év után pedig 5-5 százalékponttal, amíg 16 év 1 hónapnál el nem éri a 20%-ot. Ha 100 ezer forintot fizetünk be, az előző felálláshoz képest még 2,5 százalékponttal növekszik a kamatbónuszunk 10 évnél hosszabb szerződés esetén, így a 16 év 1 hónapos szerződés már 22,5%-os bónuszt fizet.

Az OTP szintén futamidőtől függően 5 és 10%-os kamatbónuszt kínál,ezen felül még 5% kamat elérhető olyan ügyfeleknek, akik legalább 15 millió forint értékben OTP-s hitelt is felvesznek.

Az Erste frissen megjelent termékei 8,33%-os (Fix módozat), illetve 5-10%-os befizetésarányos kamatbónusszal (Növekedő módozat) jelentkeznek. Itt 5%-tól indul a kamatbónusz 1. évben és évente 1 százalékpontot emelkedik, míg 6. évben el nem éri a 10%-ot, melyet ezután még kétszer írnak jóvá egy 8 éves szerződés esetén.

Korai felmondás esetén a kamatbónusz elvész az összes LTP-terméknél – a korábbi államilag támogatott termékekhez hasonlóan.

Mind a három szolgáltató eltérő futamidővel kínál lakástakarék-termékeket, még egy szolgáltatón belül is lehetnek eltérések:

– a Fundamenta Gondoskodó terméke 71-től 112 hónapig, a Gyarapodó terméke 79-től 193 hónapig terjedő futamidőt kínál,

– az OTP terméke 58-tól 120 hónapig tartó futamidőt kínál,

– míg az Erste termékei 72-től 96 hónapig tartó futamidővel működnek.

 

A korábban államilag támogatott termékek legfőbb vonzereje a 10% fölötti tőkearányos hozam volt, a mostani termékeknél bár első látásra elég attraktívnak tűnik a befizetésarányos 5-22,5%-os kamatbónusz, tőkearányosan ez alig 0,43-2,44% hozamot jelent. 

Ennél jelentősen jobban hoznak a mai állampapírok, és a kamatok várhatóan emelkedhetnek is, így megtakarításra azok jobbak lehetnek.

További részletek a portfolio.hu friss szakértői anyagában:

https://www.portfolio.hu/befektetes/ongondoskodas/feltamadtak-a-lakastakarekok-mutatjuk-mennyit-kaszalhatsz-rajtuk.1.324167.html