Kevesebb volt a külföldi lakásvásárló tavaly

A külföldi lakásvásárlók közül Budapesten tavaly a kínaiak és vietnámiak voltak többségben; 2019 során összesen körülbelül 7 ezer lakást vettek Magyarországon a külföldiek. Ez 4,5%-os csökkenést jelent 2018-hoz képest, és értelemszerűen nem tartalmazza a 2020 tavaszán kezdődött koronavírus járvány hatásait.

Tavaly mintegy 7 ezer lakást vásároltak meg külföldi állampolgárok Magyarországon, 4,5%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A vevők összetétele többé-kevésbé a korábbi évekhez hasonlóan alakult. A legtöbben Németországból vásároltak, míg őket szorosan a kínai vevők követték, a legnagyobb növekedés azonban a vietnámi vásárlók körében volt mérhető – derül ki a KSH felméréséből, amelyet a portfolio.hu cikke idéz. (Érdemes tudni, hogy sok külföldi az egyszerűbb, céges formában vesz befektetésre lakást, ezeket a számokat nem tartalmazzák a amúgy is eléggé lassan megérkező ilyen felmérések – a szerk.)

Németek, kínaiak, románok, szlovákok…

Enyhe mérséklődés után mindenesetre 2019-ben közel 7 ezer lakást vásároltak meg külföldiek  Magyarországon, ez 4,5%-kal kevesebbet jelent, mint 2018-ban. A vevők összetétele többé-kevésbé a korábbi évekhez hasonlóan alakult. A legtöbb vevő ezúttal is Németországból érkezett, az általuk megvásárolt lakások száma közel tizedével meghaladta az előző évit. A kínai vásárlók száma kismértékben csökkent, de ebben az évben is ők adták a külföldi vevők második legnépesebb csoportját.

Kevesebben érkeztek a környező országokból is, a román és a szlovák állampolgárok 16, illetve 14%-kal kevesebb lakást vásároltak, mint 2018-ban. Állampolgárság szerint jelentősen eltér az egyes országokból érkező vevők piaci viselkedése is. Míg a német, holland, belga, svájci, valamint román és szlovák vásárlók elsősorban a vidéki, ebből adódóan olcsóbb ingatlanok iránt érdeklődtek, addig a kínai, vitenámi és izraeli vásárlók egyértelműen Budapesten, azon belül is a drágább, belvárosban kerestek lakást. A 348 vietnami vásárlónak például 98 százaléka budapesti lakást vett.

Ki mennyit költött?

További részletek a portfolio.hu cikkében:

https://www.portfolio.hu/ingatlan/20201108/tomegevel-vasaroljak-a-budapesti-lakasokat-a-kinaiak-es-vietnamiak-igy-alakult-a-kulfoldi-lakasvasarlok-szama-456132