Építési telekre hitel, csok vagy Babaváró – nem könnyű!

Sokan építkezni szeretnének inkább és nem lakást vásárolni. Az építkezéshez azonban először is megfelelő építési telek szükséges, ami akár csok, akár Babaváró révén elérhető, ha megvásárlására nincs elég pénzünk. De ekkor lakáshitelt kell a telekre(!) igényelnünk, ami nem is olyan egyszerű feladat. A Bankmonitor szakértői összeszedték, hogy mire kell figyelni egy építési telek megvásárlásakor.
Külterület vagy belterület?
Először is nem mindegy, hogy egy telek a település külterületén vagy belterületén helyezkedik el. A belterület azt jelenti, hogy a város közigazgatási határán belül fekszik, a terület pedig már beépített, vagy beépítésre szánták, ami a közeljövőben várhatóan meg is fog történni. A külterület a település közigazgatási határán kívül van, és jellemzően mezőgazdasági, vízgazdálkodási, vagy erdőgazdálkodási célra szolgáló, művelés alatt álló földdarab.
Ez nem azt jelenti, hogy egy külterületen fekvő telekre nem kaphatnánk lakóház építésére engedélyt. Ugyanakkor ezt érdemes előzetesen körbejárni, nehogy a vásárlást követően kerüljünk kellemetlen helyzetbe.

Milyen művelési ágú a telek?
A „művelési ág” is nagyon fontos információ egy telekkel kapcsolatban. Ez arra utalhat, hogy az adott ingatlan mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási területnek minősül. Ha itt szántó, rét, legelő, erdő, vagy ehhez hasonló megnevezést látunk, abból arra következtethetünk, hogy az ingatlant a nyilvántartás szerint erre használják. A „művelési ág alól kivett terület” megnevezés már egy jó jel, azt sugallja ugyanis, hogy a földet nem mezőgazdasági területként használják. (Ettől még lehetnek rajta fák, művelt részek, de alapvetően a nyilvántartás szerint nem ez a telek fő hasznosítása.)

De az is előfordul, hogy a telek megnevezésében van valamilyen probléma – gazdasági épület, istálló –, ez megint arra utal, hogy a terület nem építési telekként funkcionál, hanem valamilyen gazdasági területnek minősül.
Ezért vásárlás előtt mindenképpen nézzük meg az ingatlan tulajdoni lapját, egyeztessünk az ügyvédünkkel, szükség esetén a település építésügyi hatóságával. Ha minden rendben van, csak akkor kössünk adásvételi szerződést.

Ha lakáshitel is kell!
Amennyiben lakáshitelre is szükségünk lenne – és a fent nevesített speciális bejegyzések szerepelnek a tulajdoni lapon -, akkor a finanszírozó bankkal is vegyük fel a kapcsolatot. Lehet, hogy egy bank nem kíván az adott telek megvásárlására hitelt nyújtani – mert számára az adott terület mezőgazdasági, emiatt lakáshitelből nem megvásárolható -, ebben az esetben másik bankot, vagy másik telket szükséges keresnünk. Működhetne még a telek átminősítése, átnevezése is adott esetben – az adásvételi szerződés megkötése előtt -, ehhez azonban az eladó együttműködése is szükséges.

Nem segít, ha van már rajta elbontandó épület
Azt gondolhatjuk, hogy telekvásárlás szempontjából mindegy, hogy az adott területen áll-e már valamilyen épület, hiszen nekünk kizárólag a telekre van szükségünk a későbbi építkezésünkhöz. A helyzet egyáltalán nem ilyen egyszerű, az adott terület ugyanis már nem minősül beépítetlen teleknek, emiatt pedig akár a lakáshitel összege is csökkenhet.
Ha a felépítmény nem lakható, vagy nem minősül lakóingatlannak, akkor a pénzintézetek igen szigorúan megvizsgálják fedezetül felajánlott telket. Van olyan pénzintézet, amelyik ilyen ingatlan vásárlására már nem is nyújt lakáshitelt, míg mások levonják a telek forgalmi értékéből a felépítmény bontási költségét és ezek alapján határozzák meg, hogy mennyi hitelre lehetünk jogosultak.
Az biztos, hogy egy ilyen helyzetben érdemes előzetesen érdeklődni, egyáltalán nem biztos, hogy megkapjuk ugyanis a kért összeget.


Telekvásárlásra kevesebb összeget adnak a bankok
Ha minden rendben van az ingatlan minősítésével, akkor is szembesülhetünk egy problémával: a bankok jellemzően a vételár kisebb részét finanszírozzák meg telekvásárláskor, mintha lakóingatlan vásárlására fordítanánk az összeget.
A jelenlegi piaci környezetben egyébként is szigorítottak a bankok – jogszabály alapján a vételárnak akár 80 százaléka is megfinanszírozható hitelből -, a vásárláshoz szükséges összegnek a 70 százalékát lehet jellemzően lakáshitelből finanszírozni. Ez az arány építési telek esetében még alacsonyabb, a bankok jellemzően a vételár 50-60 százalékát finanszírozzák meg csak.
Vagyis akkor érdemes belevágni a vásárlásba, ha a vételárnak nagyságrendileg a fele rendelkezésünkre áll önerőként!

Csok vagy Babaváró hitel telekvásárlásra?
Az építési telek nem lakóingatlan, éppen ezért annak megvásárlására lakáscélú támogatás nem igényelhető. Vagyis a csok támogatás és a csok-hitel összege nem fordítható telekvásárlásra. A Babaváró hitel azonban szabad célú támogatott hitel, így annak összege akár egy telek megvásárlására is felhasználható.

Ez nem azt jelenti, hogy elesünk a csok támogatástól, vagy épp a csok-hiteltől. Hiszen a lakóház felépítésére a lakáscélú támogatásokat felhasználhatjuk. Egy dologról azonban nem szabad megfeledkezni a telek vásárlását finanszírozó bank kiválasztásával gyakorlatilag az építkezést finanszírozó pénzintézetet is meghatároztuk.

Különböző pénzintézetek ugyanazon ingatlanra nem nyújtanak lakáshitelt – nem jegyeznek be jelzálogjogot a másik bank mögé -, márpedig a telek és a ráépülő felépítmény összességében egy ingatlannak minősül. Ha mindkét célra – telekvásárlás és építkezés – hitelre lenne szükségünk, akkor vásárláshoz szükséges hitel kiválasztásánál vegyük figyelembe az adott pénzintézet lakásépítési hitelkonstrukcióját és azt, hogy milyen támogatásokat lehet igényelni náluk.

Jól látható, hogy nem csak a lakáskölcsön ára alapján érdemes választani egy telekvásárlás során sem, sok szempontból a bank bírálati gyakorlata, hitelezési folyamata is lényeges lehet, éppen ezért érdemes független tanácsadóhoz fordulni, aki segíteni tud eligazodni a különböző banki ajánlatok között.

Amennyiben megkeresnéd a számodra elérhető legkedvezőbb lakáshitelt – akár telekre, újépítésű vagy használt ingatlanra -, akkor a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorával összehasonlíthatod 12 magyar bank ajánlatait.