Eladná az otthonát? Most dobja piacra vagy érdemes várni?

A pandémia elmúlt bő egy éve nagy hatással volt az piacra is, némi megtorpanást és bizonyos szegmensekben árcsökkenést is okozva. Ráadásul úgy néz ki, hogy egyelőre nem is lábaltunk ki belőle – állítja a Balla Ingatlan gyorselemzése. Mi a helyzet most? Mit tanácsolnak a szakértők azoknak, akik éppen most jutottak el oda, hogy értékesítenék ingatlanukat?

Sokakban felmerülhet az igény ezekben a nehéz hónapokban is arra, hogy eladják ingatlanukat. Hiszen az élet a járvány ellenére nem áll meg, változnak az élethelyzetek, melyekhez a tulajdonosok életterének is igazodniuk kell. Kérdés azonban, hogy érdemes-e nekik most piacra lépniük, vagy szorítsák még össze a fogukat, és várjanak kicsit, amíg rendeződik a helyzet, hátha nagyobb eséllyel, esetleg jobb áron tudják eladni ingatlanukat.

Jelenleg a járvány miatti korlátozások határozzák meg az életünket, melynek az ingatlanpiacon is érezhető a hatása: némileg visszafogják a keresletet, hiszen a harmadik hullám miatt sok a kérdőjel a vevőkben – fogalmazott Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője. A járvány kihat a használt ingatlanok iránti keresletre is, mely ugyan nőtt az felújításokra adott állami támogatás miatt, azonban kielégíthetetlen keresletről azért nem beszélhetünk – tette hozzá a szakértő.

Ennek ellenére érdemes belevágni az értékesítésbe – vélekedett Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője, aki szerint ugyan az eladási folyamat hosszabb, mint korábban, de azt is ki lehet jelenteni, hogy egyértelműen jelen vannak az érdeklődők piacon.

 

 

Számuk ugyan a korlátozások miatt visszaesett és a befektetők jelenléte is meglehetősen szerény, de ha az ingatlan reális áron kerül ki a piacra, akkor lehet rá érdeklődőt találni, különösen akkor, ha felkapott helyen található.

Hozzátette azt is, hogy elsősorban azon ingatlanok iránt nőtt meg az érdeklődés, melyekhez tartozik erkély, terasz vagy egy kisebb kert, hiszen ezek olyan szabadtéri területek, ahová a szigorítások alatt is bármikor ki tudnak ülni a tulajdonosok, és eltölthetnek egy kis időt a szabad levegőn anélkül, hogy idegenekkel találkoznánk és így ki lennének téve a megfertőződés veszélyének.

Megjegyezte azt is, hogy ebben a helyzetben kiemelten fontos egy jó ingatlanhirdetés, a jól elkészített fotók, az alaprajz, és a fontos részletekre kiterjedő, de nem túl hosszú hirdetés-szöveg.

Az esetleges áreséstől való félelem pedig ne tartson vissza senki, mivel a szakértő szerint az árak tekintetében – az első záráshoz képest, mikor némi visszaesés volt tapasztalható – most nem érzékelhető változás. Ez azt jelenti, hogy jelenleg stagnálnak az árak, nem pedig csökkennek.

A Balaton nagyon pörög!

Ennél is jobb a helyzet a Balatonon, melynek rendkívüli népszerűsége úgy tűnik, a járvány időszakában is töretlen. Mint Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője fogalmazott: “a balatoni ingatlanpiacon most eladónak lenni nagyon jó dolog”, hiszen bárki, könnyen, jó áron értékesítheti ingatlanát bármely szegmensben.

Azt persze nem tudják a szakértők, hogy ez a kedvező helyzet meddig tart, de jelenleg Siófokon a panellakások 450-500 ezer forintos négyzetméteráron kelnek el, míg a használt téglalakások 500-650 ezer forintos négyzetméteráron.

A legdrágábbak a partmenti újépítésű ingatlanok, melyek négyzetméterára 1-1,6 millió forint között mozog errefelé.

Ez viszont már olyan árszintet jelent, ami némi gondot okozhat a vevők számára. Krausz Gábor éppen ezért úgy látja, hogy talán ez az egyetlen olyan szegmense a balatoni ingatlanpiacnak, ahol az idén lassulás következhet be. Természetesen a legjobb fekvésű újépítésűek továbbra is gyorsan el fognak kelni, ugyanakkor a kevésbé jó adottságú lakások értékesítése az eddig megszokottnál némileg hosszabb időt vehet igénybe.

Kitért arra is, hogy számottevő a kereslet a használt családi házak iránt is, annál is inkább, mert ezek árai még megfizethetők, így Siófok környékén találni 30-40 millió forintért 100-150 négyzetméteres családi házakat, normális, falusias lakókörnyezetben. Ezzel szemben a telekárak az elmúlt egy-két év során közel megkétszereződtek, és az áremelkedés itt sem látszik megállni, annál is inkább, mivel hiány van telkekből.

Krausz Gábor mindezek miatt azt tanácsolja a balatoni ingatlantulajdonosoknak, hogy ha tudnak várni az értékesítéssel, akkor várjanak, mert bár az árak magasan járnak, de egyelőre a Balatonnál tovább emelkednek.