5 meglepő lakáshitel költség

A legtöbb hiteligénylő tisztában van az általa igényelt lakáshitel kamatával, havi törlesztőjének nagyságával. Az alapvető díjakról is hallottak – értékbecslés díja, földhivatali ügyintézés díja -, ám vannak olyan kiadások, amelyek kevéssé ismertek.

A jelzáloghitel, ismertebb nevén a lakáshitel egy eléggé bonyolult kölcsön – a jövedelmünk mellett a fedezetként felajánlott ingatlant is megvizsgálja a bank -, emiatt sok speciális díjtétel is kapcsolódik hozzá. Ezeknek jelentős részét ismerjük, kalkulálunk velük az igénylés előtt. De akad néhány, ami igencsak meglephet minket.

1. Átutalási díj lakáshiteleknél

Ha belegondolunk, logikus díjtétel, hiszen a bank által kifolyósított összeget el kell utalni az eladó részére. Mégis csalóka tud lenni, hiszen az ember azt gondolná, ez a folyósítási díjjal egyezik meg, ami a legtöbb bank esetében díjmentes.
Ráadásul sok esetben egy külön technikai számláról utalja el a bank a hitelösszeget az eladónak, ez pedig azt jelentheti, hogy az utalás díja az adott technikai számlához kapcsolódó költség, ami független a saját folyószámlánk típusától. Vagyis nem érvényesül ilyenkor a folyószámlánk esetleges alacsony utalási díja. Ez a költség általában a hitelösszeg nagyságától függ, konkrét mértéke meghaladhatja akár a 100 ezer forintot is.

2. A havi törlesztőrészlet beszedésének a díja

Ez annak a költsége, hogy a banknál vezetett folyószámlánkról levonják a havi törlesztőrészletet. Azt gondolnánk, hogy ez díjmentesen történik, de van olyan bank, amelyik ezért is pénzt számít fel. Ennek mértéke a törlesztőrészlet 0,3-0,5 százaléka szokott lenni általában.

3. Az előtörlesztés külön költsége – a tartozás igazolás díjaű

Ha előtörleszteni szeretnénk a hitelünket, akkor annak is díja van. Ezzel szinte mindenki tisztában van, az előtörlesztés során kalkulálunk is a plusz költséggel. Arról már jóval kevesebben tudnak, hogy a konkrét tartozásunk nagyságáról kiállított igazolás kiállítása is kiadással jár. Nincs szükségünk erre, ha saját forrásból szeretnénk az előtörlesztést, ám hitelkiváltásnál a másik bank rendszeresen kéri ezt az igazolást. Jó, ha kalkulálunk ezzel a díjjal is, mértéke általában pár ezer forint.

4. Az elengedett induláskori díjak utólagos megfizetése

A hiteligénylés számos díját a bankok átvállalják tőlünk. Ilyen lehet például a tartozáselismerő okirat készítésének a költsége, az értékbecslés díja, esetleg a folyósítás díja. Az egyes hitelintézetek eltérő költségeket térítenek vissza, érdemes ezekről az igénylés előtt tájékozódni.
Több bank a magas átvállalt díjak fejében elvárja azt, hogy ne törlesszük elő hitelünket egy meghatározott ideig – jellemzően 2-5 évig –, ha mégis megtennénk azt, akkor a fennálló tartozásunk mellett a korábban elengedett induláskori költségeket is meg kell fizetnünk. Emiatt több 10 ezer forinttal megnövekedhet az előtörlesztés költsége.

5. A műszaki szemle díjai

Azoknál a lakáshiteleknél, melyeknél a hitelösszeget több részletben kapjuk meg – ilyen tipikusan az építési hitel – az újabb részlet kifolyósítása előtt a bank elvárja, hogy az ingatlanra készüljön egy újabb értékbecslés. Ez érthető, hiszen a pénzintézet meg szeretne győződni arról, hogy az eddig kifizetett összegek megfelelően lettek-e felhasználva – építési hitelnél eljutottak-e az elvárt készültségi fokra -, de ennek a plusz értékbecslésnek díja van, melyet nekünk kell megfizetnünk. A költség nagysága elérheti az 50 ezer forintot is, pontos mértéke attól függ, hogy hány szakaszban történik meg a folyósítás.