Tarlós: valamilyen adót biztos ki kell vetni a BKV-ért
A BKV soha nem látott anyagi helyzetbe kerülhet, ha rendezik adósságállományát – mondta a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában.
A BKV soha nem látott anyagi helyzetbe kerülhet, ha rendezik adósságállományát – mondta a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában.
Vállalja a bankgaranciát az állam a BKV hiteleinek átütemezésére, értesült az InfoRádió. Ez mintegy 40 milliárd forint lejáró tartozást érint.
Öt év alatt 838 autóbuszt kellene beszereznie a BKV-nak, hogy a közszolgáltatási szerződésben foglalt feladatait el tudja látni, áll a
Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató lesz a BKV új vezérigazgatója, ő váltja a pénteken lemondott Várszegi Gyulát – jelentette be Tarlós
Pénzt nem, néhány ötletet azonban adtak a budapesti és elővárosi polgármesterek a fővárosnak azon a keddi találkozón, amelyet a BKV
Egy hatmilliárd és egy 5,5 milliárd forint értékű hitelkeretre írt ki közbeszerzést a napokban a BKV. Az európai tendereket összesítő
A parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint idén a BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás
Annak ellenére, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kormány és Budapest vezetése is elkötelezett abban, hogy megmentsék a BKV-t, de a
A BKV az áfaemelés miatt mégis feljebb srófolja helyközi tarifáit. A ma kiadott közlemény szerint a 86/2011. (XII. 29.) számú