Teljesen újra kell gondolni a lakások felújítását

Egyes felmérések szerint a hazai épületállományok közel 70 százaléka felújításra szorul, további 10 százalékuk pedig életveszélyes, ezért bontásra várnak. Különösen súlyos a helyzet a vidéki ingatlanok esetében, ahol a bontandó otthonok aránya az országos átlagnál jóval magasabb is lehet – derül ki az újHÁZ Centrum őszi Trendriport tanulmányából, amely elsősorban az építőipari energiahatékonyságot vizsgálta, vagyis azt, hogy mennyire építkezünk okosan.

A Központi Statisztikai Hivatal 2015-ös kutatásában ingatlantulajdonosok nyilatkoztak arról, mennyire elégedettek otthonuk állapotával. A legtöbben hőszigeteléssel kapcsolatos problémákat fogalmaztak meg, de sokaknál merült fel a nyílászárók cseréjének, a különböző típusú hőszigeteléseknek, a fűtéskorszerűsítésnek, illetve a kéménycserének az igénye.

„Napjainkban a szakemberek jelentős mértékű leterheltsége és a bizonyos építőanyag-termékcsoportok körében fennálló hiány miatt újra kell gondolni mindazt, amit a felújítási munkálatok tervezéséről gondoltunk” – mondta Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője, aki szerint egy átlagos családi ház felépítéséhez minimum fél, de inkább egy év szükséges. Azt javasolja, a tervezés folyamatát a téli holtidőszakban kezdjük el, az építkezésbe pedig érdemes tavasszal belevágni.

A szakértők szerint időbeli csúszással mindenképpen érdemes kalkulálni, hiszen bármikor közbe szólhat akár az időjárás, akár egy nem várt építőanyag-beszállítói fennakadás az eredeti ütemtervbe. A legbiztosabb az, ha az időintervallumok összeállításánál a rendelkezésre álló építőanyagok esetén is minden fázisra rászámolunk néhány napot, esetleg egy teljes hetet, így kisebb az esélye annak, hogy egy vis major helyzet miatt mindent újra kell terveznünk. Az átszervezés, a különböző szakemberek munkájának átstrukturálása újabb csúszást és pluszköltségeket jelenthet. „A költségvetés tervezésekor a teljes keretünket vegyük figyelembe már az anyagok kiválasztásakor is. Ennek nagyjából 2/3-át szánhatjuk az anyagköltségre, 1/3-ot pedig a munkadíjra tartalékoljunk” – szögezi le Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatának cégvezetője, aki szerint az esetleges váratlan kiadások miatt még a legjobban tervezett építkezés esetén is legalább 5-10 százalékos plusszal érdemes számolni.

Jelentősen csökkenthetjük azonban kiadásainkat akkor, ha pontosan tudjuk, hogy mit is szeretnénk és kikérjük a szakemberek tanácsát az anyagválasztásoknál. Az építőanyagok kiválasztásánál ügyeljünk a praktikumra, a minőségre, az ár-érték arányra és a funkcionalitásra egyaránt. Mindenképpen érdemes az energiahatékony építőanyagokat preferálni vásárlás során, hogy lefektethessük okosotthonunk alapjait.