Támogatja ősztől a kollégisták lakhatását az ELTE
Ősztől lakhatási támogatást kínál az ELTE a kollégisták számára, ugyanis a járványhelyzetre tekintettel a kollégiumokban is több változást vezetett be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE). Például alternatív szálláshelyeket is kínálnak kollégistáik számára.
Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja közleményében azt írta: a szobákban elszállásolható diákok számát kettőre csökkentették, hogy az ajánlott védőtávolság tartható legyen, továbbá kézfertőtlenítőket helyeztek ki a bejáratoknál, és a takarítás is gyakoribb lesz az épületekben.
Az alternatív szálláslehetőségeket is elérhetővé tettek, amelyekre – a nemrég lezárult kollégiumi felvételi adatai alapján – nyitottak az egyetem kollégistái: csaknem 90 százalékuk nyilatkozott ugyanis úgy, hogy kollégiumi férőhely hiányában élne a lakhatási támogatással a következő félévben.
Az óvintézkedések miatti létszámkorlátozás az intézmény vidéki kollégiumait nem érinti.
Az intézmény 17 kollégiumot és szakkollégiumot működtet vagy bérel az országban, ezek közül 11 Budapesten található.
Kollégiumi épületein kívül egy csaknem 200 ember elhelyezésére szolgáló apartmanházat vettek bérbe a magyar hallgatók számára, a nemzetközi hallgatók részére pedig egy 500 férőhelyes magánszállást biztosítanak, valamint további 900-1300 férőhelyet kötöttek le kedvezményes áron elérhető szálláshelyeken, így összesen körülbelül 1600-2000 hallgató elszállásolására alkalmas albérleti és magánkollégiumi lehetőség érhető majd el a diákok számára.
(MTI)
Tovább a teljes cikkre
Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Otthon Start: 12 százalékkal kilőttek a lakásárak, aztán váratlanul lefékezett a piac

Indul a panelházak nagy átalakítása? Már több kerületben mérik, mennyit lehet spórolni a rezsin

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





