Pénzzel és ajándékkal támogatják a családokat a nagyvárosok
Sok nagyvárosban támogatják azokat a családokat, ahol gyermek születik, több településen pedig a jegyeseket vagy az először házasulókat is megajándékozzák
Sok nagyvárosban támogatják azokat a családokat, ahol gyermek születik, több településen pedig a jegyeseket vagy az először házasulókat is megajándékozzák
Ahogyan a nagyvilágban és Magyarországon is egyre nő az IKEA rajongók (és az IKEA-t utálók) köre, velük együtt nő az
Versenytársat kap a Díjnet számlafizetési szolgáltatása, egyes számlákat már most az OTP új rendszerén keresztül fizethetjük be.
2016-ban, éves alapon, az Eurostat által vizsgált 29 ország közül hazánk toronymagasan az élen áll a kiadott lakásépítési engedélyek
CSOK és áfacsökkentés ide vagy oda, a beruházók még mindig nem mernek több lakást építeni, mint amennyire tényleg kereslet van.
Annyira triviális, hogy már alig merjük leírni: amikor felújításba fogunk, egyáltalán nem mindegy, mennyi idő alatt leszünk készen vele, különösen,
Kiadó lakást találni nem egyszerű feladat, ezért új sorozatunkban minden héten elhozzuk nektek a legfrissebb bérlőre váró otthonokat. A megfelelő
Kismértékben ugyan, de nő a bérlakásban élők száma Magyarországon. Ugyanakkor más kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan nálunk is jellemző, hogy a lakosság
Az újjáéledő Tópark ’Be My City’ igazi „város a város mellett” lesz. Új lakásaik különleges műszaki színvonallal csábítják a vevőket,