5 ici-pici házacska, azoknak, akik nem akarnak eladósodni!
Az egyetem alatt sokan eladósodnak, hiszen a diákhitelt a diploma után egyből el kell kezdeni törleszteni, ha nem akarjuk életünk
Az egyetem alatt sokan eladósodnak, hiszen a diákhitelt a diploma után egyből el kell kezdeni törleszteni, ha nem akarjuk életünk
A címben feltett kérdésre ma már nagyon egyszerű és rövid a válasz: semmit! Ám 11-13 millió forintos irányár környékén minigarzon
Tízemeletesek veszik körbe, és akkora, mint a Városmajor. Végre az évtizedek alatt kitaposott ösvények nyomvonalát követik az új sétányok.
Tervezet még nincs, de zajlik egy együttgondolkodás a szakmával a tanév meghosszabbításáról – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Maruzsa
Talán még emlékszünk azokra az időkre amikor legóházakat építettünk előre legyártott alkotóelemekből. Hasonló módszerrel épít házakat egy portugál startup vállalkozás,
Nagyobb sebességre kapcsoltak az összkomfortos lakások Magyarországon: az öt évvel ezelőttihez képest tovább nőtt az arányuk és elérte a 66
Az idén az első öt hónapban csaknem annyi lakásépítési engedélyt adtak ki Nyíregyházán, mint tavaly egész évben – közölte a városháza
A kertkapcsolatos lakások népszerűség nem megkérdőjelezhető, ennek köszönhetően hiper nehéz megfizethető áron ilyen ingatlant találni. A kutyások, a gyerekesek, a
Megnézzük, hogy pár millióért milyen Balaton közeli kis birtokokra csaphatunk le. Ha komolyak a szándékaink, érdemes a nyár végét megvárni,