Balaton-felvidéki házak, luxus lakások és egy érdi kertes ház a hét legszebbjei között!
Budapest felkapottabb kerületeiben egyre több lakást újítanak fel luxus színvonalon, míg a kertre vágyók csodás házakat találhatnak az agglomerációban. A
Budapest felkapottabb kerületeiben egyre több lakást újítanak fel luxus színvonalon, míg a kertre vágyók csodás házakat találhatnak az agglomerációban. A
New Yorktól nem messze építette egy autóval nem rendelkező (!!!) amerikai házaspár. Négy éve 1,6 millió dollárért vették a telket
Tizenhárom négyzetméteres szobákat 35-40 000 Ft-ért lehet bérelni havonta, de aki azt gondolja, hogy ez jó áron van, hozzá kell
Az Andrássy út egyik legszebb palotája és eladó leányfalui törpeház is van a hét ingatlanhirdetéseiben.
Egy nem körültekintően végrehajtott lakásvásárlás, az új otthon felett érzett öröm helyett igazi rémálommá is válhat. Éppen ezért, ha hosszas
A vártnál jobban emelkedett a megkezdett lakóingatlan-építések és a kiadott építési engedélyek száma júniusban az Egyesült Államokban. A kereskedelmi minisztérium
Utolsó nyomai most tűnnek el. Ami megmaradt, abból kiállítás nyílt egy pesti kastélyban.
Évente több mint 10 százalékkal nő azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek a száma, amelyek lakástakarékpénztári megtakarítást indítanak korszerűsítési és felújítási
Felemás képet mutat az idehaza forgalmazott tetőfedő termékek és külső burkolati lemezek piaca. A pályázati forrásokból megvalósuló beruházások esetében, a