Indul a távhő a Belvárosban: mutatjuk, mi kell hozzá
A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) az idén jelentős fejlesztésekre készül, hogy a hálózatához csatlakoztathassa Budapest néhány, eddig nem távfűtött kerületét,
A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) az idén jelentős fejlesztésekre készül, hogy a hálózatához csatlakoztathassa Budapest néhány, eddig nem távfűtött kerületét,
Nem mondunk újdonságot azzal, hogy a fővárosi lakásárak az elmúlt években végbement áremelkedés következtében nagyon elszakadtak a vidéken jellemző árszintektől.
Új fejlesztések indulnak a délnyugat-balatoni térségben, tovább növelve a környék vonzerejét. Keszthely és Gyenesdiás mellett Hévíz kaphat új lendületet a
A 2000-es évek közepén a vásárlók jelentős csoportja semmiképpen sem akart új lakást vásárolni, még akkor sem, ha anyagi helyzete
A használt és új lakások vásárlása mellett és ellen is megannyi érvet fel lehet sorolni, de a legmeghatározóbb tényezők között
A néhány éve bevezetett Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) nem csak a családok, de egyes települések fantáziáját is megmozgatta. 2016-ban ugyanis
Kétrészes minisorozatban mesélem el nektek, milyen a nyüzsgő nagyvárosból vidékre költözni. Már lassan 2 éve vidéken élünk, na de lássuk,